DVTK. Hívtunk magyarokat is, de arra jutottunk, hogy sokkal drágább lett volna őket kivásárolni az élő szerződésükből, mint szétnézni a világpiacon

Külső és belső erősítés is szerepel a tervek között
Dr. Bajúsz Endre sportigazgató az első csapat teljesítményének értékelése mellett azt is
leszögezte, hogy a DVTK az MLSZ „fiatalszabályának” és Honvédelmi Minisztérium
Sportért Felelős Államtitkársága akadémiai előírásának is meg fog felelni.
– Kuznyecov Szergejjel, a DVTK vezetőedzőjével azzal kezdtük az év utolsó beszélgetését, hogy jut-e
idő pihenőre. Egy sportigazgató esetében talán fölösleges is feltenni ezt a kérdést, mert az átigazolási
időszakok kiemelt események, ugye?
– Valóban, bár az ősz beköszöntével egyre jobban felpörögnek az események. Már akkor
meghatároztuk az erősítésre szoruló posztokat, és az oda szánt profilokat, és felvettük a kapcsolatot
a labdarúgókkal, klubjaikkal és a menedzserekkel. Ez egy rendkívül hosszú és összetett folyamat, és
ilyenkor már naponta többször egyeztetünk a vezetőedzővel.
– A szezonzáró mérkőzést követő sajtótájékoztatón Kuznyecov Szergej úgy fogalmazott, hogy
mindegyik vonalba szeretne új arcot annak érdekében, hogy sikeres maradjon a csapat.
– Középső védőt feltett szándékunk igazolni, amire rendelkezünk is a megfelelő anyagi fedezettel,
hiszen Julien Célestine távozását követően csak három játékos marad ebben a pozícióban, pedig négy
lenne az ideális. Elsődleges kiszemeltünk egy magyar játékos, ám másnak is megakadt rajta a szeme,
és némi nemzetközi érdeklődés is mutatkozik, tehát nem lesz egyszerű dolgunk. De szemmel tartjuk a
piacot, és a megfelelő időben reagálunk az fejleményekre.
Kapus is érkezik, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, Bánhegyi Bogdán ősszel a
kooperációs kölcsön keretében Kazincbarcikán edzett, tavasszal viszont Diósgyőrben kezdi meg a
felkészülést.
Rajtuk kívül még két-három érkezővel számolunk, de csak abban az esetben, ha lesznek távozók is,
mert tartanunk kell magunkat a szoros költségvetéshez.
A legnagyobb erősítés azonban reményeim szerint már ott van a diósgyőri öltözőben. Egyrészt bízunk
Bárdos Bence visszatérésében, másrészt a DVTK hosszú távú érdeke azt diktálja, hogy Bényei Ágoston
és Jurek Gábor több lehetőséget kapjon, ők pedig éljenek ezzel.
És ha egy kicsit előretekintünk, akkor az idő előre haladtával minél több miskolci, borsodi, a
régiónkból származó fiatalt szeretnék látni az első csapatban. Ehhez kell a közös munka Kuznyecov
Szergejjel és Simon Miklóssal akadémiai szakmai igazgatóval, és ehhez kérjük a szurkolóink segítségét
is, hogy mindenben támogassák a csapatot, mert az építkezéshez idő kell.
– Nyáron nem jelentett túl nagy kockázatot a vérátömlesztés, ráadásul csupa külföldi játékos
igazolása?
– Hívtunk magyarokat is, de arra jutottunk, hogy sokkal drágább lett volna őket kivásárolni az élő
szerződésükből, mint szétnézni a világpiacon, márpedig tartani akartuk magunkat a költségvetési
fegyelemhez. Jó képességű labdarúgók érkeztek, akiknek a többsége bevált. Utólag visszanézve
kockázatos volt ennyi külföldit igazolni, de más út nem állt előttünk. Mindenki nagy lendülettel
érkezett, Szergej pedig a habitusával belehajszolta őket a kemény munkába, a győzelmekbe. A
vezetőedző kérésére a keret létszáma nem bő, inkább a minőségre mentünk rá. A posztriválisok
általában jól oldották meg a helyettesítést, egyedül a középső védő posztja az, ahol feltétlenül
erősíteni kell, de erről már beszéltünk.

A bajnokság elején nagyon gyorsan összeállt a csapat, sok munkával, nagy lendülettel stabil
teljesítményt nyújtottak a srácok, és jöttek az eredmények is. Kiemelem, hogy ritkán látni olyan
csapategységet, mint most a pályán és azon kívül. Nagyszerű támadó focit játszott a csapat, majd
következett néhány vereség, de akkor is ragaszkodtunk a játékstílusunkhoz, utána pedig próbáltunk
ismét egyenesbe jönni. Összességében elégedettek lehetünk a jelenlegi 7. helyezéssel. Az újonc
csapat legnagyobb elismerése, hogy a rengeteg munkának köszönhetően egyszer sem szerepelt a
sajtóban egy mondatban a DVTK és a kiesés szó. És biztos vagyok benne, hogy tavasszal is így lesz.
– A sportigazgató és a vezetőedző között szükségszerűen létezik egy szerepkonfliktus, mert míg utóbbi
mindig a következő mérkőzést akarja megnyerni, addig előbbi hosszabb távra, akár évekre előre
tervez.
– Az MLSZ Produktivitási szabályzata a 2003-ban, illet ezt követően született játékosok
szerepeltetését premizálja. A Merkantil Bank Ligával ellentétben az OTP Bank Ligában nem kötelező
szerepeltetni minden mérkőzésen a fiatalokat, de a DVTK költségvetésébe beterveztük az innen
származó bevételeket is, így határozott szándékunk a szükséges „fiatalpercek” összegyűjtése.
– Jurek Gábor már a DVTK LSA-ról érkezett az első csapatba, és említetted Bánhegyi Bogdánt, de több
akadémista is edzett hosszabb rövidebb ideig az első csapattal. Ők is szerepet kaphatnak?
– Az első csapat jó irányba tart, stabil az anyagi háttér, minőségi játékoskerettel rendelkezik, és kiváló
stáb irányítja a csapatot. Saját akadémiánk, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia kiemelt intézmény,
ami nem csak lehetőséget biztosít számunkra, hanem kötelezettségekkel is jár, aminek nem tudunk
megfelelni hosszú távú gondolkodás nélkül. Fontos kiemelni, hogy Simon Miklós szakmai igazgató
érkezésével már rengeteg változás történt, aminek látni lehet az első eredményeit is.
A napokban több egyeztetésen vettünk részt a Honvédelmi Minisztérium Sportért felelős
Államtitkárságán a Labdarúgó Módszertani Központ vezetőjével, Liszkai Dezsővel és szakmai
tanácsadójával, Szalai Ádámmal. A DVTK LSA megalapítása óta eltelt négy évben szinte minden
tekintetben, pénzügyileg, infrastrukturálisan, szervezeti felépítésben, stb. sikerült megteremteni a
hátteret, így jogos elvárás, hogy a produktumról is beszéljünk.
A módszertani központ iránymutatást fogalmazott meg, arra vonatkozóan, hogy hány fiatalnak (az
akadémiai előírás definíciója szerint 2002-ben, vagy utána született labdarúgó) kell szerepelnie a
saját első csapatunk mellett más élvonalbeli klubokban is, illetve további játékosokat kell
kölcsönadni, a játékjogát értékesíteni, vagy kooperációs kölcsönbe engedni a másodosztályba. A
szabályozás megalkotóinak szándéka szerint a "kiöregedő" labdarúgók kezét sem engedjük el, hanem
egészen 26 éves korig premizálják a saját nevelésű játékosok szerepeltetését. Mindez egybecseng a
saját célunkkal, hogy minél több jó minőségű, saját nevelésű játékos alkossa a DVTK első csapatának
keretét.
Ez nagyon nagy változás az akadémia, a klub és a játékosok életében is. Meg kell határozni az
irányvonalat minden érintett bevonásával, gondolok az első csapat vezetőedzőjére, az akadémiai
szakmai igazgatóra és a tulajdonos úrra is. Hatékonyabbá kell tenni a működésünket, és még több
fiatalt kell eljuttatni az élvonalba.
– Visszatérve az akadémiáról az első csapatra, az őszi teljesítmény módosította a célkitűzéseket?
– A téli edzőtáborban jó pályákon kiváló csapatok ellen zajlik majd a felkészülés, a keret tagjai még
jobban megismerik egymást, még inkább előre lép a csapat. Amennyiben sikerül jól erősíteni, akkor a
tabella első felében végezhetünk, de ismét leszögezem, hogy a feljutást követő évben az a
legfontosabb, hogy stabilan bennmaradjon a DVTK.

– Mit vársz 2024-től?
– Folytatni szeretnénk annak a stabil magnak a kialakítását, amire hosszú távon számíthatunk. Ehhez
kellenek a már itt lévő minőségi magyar és külföldi játékosok, és az új igazolások, de fiatalokat is
szeretnénk beépíteni az első csapatba. Belőlük kell egy olyan csapatot összegyúrni, amely akár
meglepetést is okozhat mondjuk a Magyar Kupában, hiszen a DVTK szurkolói megérdemelnék,
nélkülük most sem járnánk ott, ameddig eljutottunk.
Végezetül mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket és diósgyőri sikerekben gazdag boldog új évet
kívánok!