A Bild. Putyin jövőre megtámadhatja Európát

Drámai forgatókönyv: Putyin jövőre megtámadhatja Európát

Bild arról ír, hogy a NATO-ban egyre inkább tartanak attól, hogy az orosz hadsereg támadást intéz ellenük. Idézték többek között Boris Pistorius védelmi minisztert, aki azzal számol, hogy Oroszország egy évtizeden belül akcióba lendülhet. Mások szerint azonban ez hamarabb is bekövetkezhet. A központi kérdés csupán annyi: Oroszország milyen gyorsan heveri ki az ukrajnai „katasztrofális” veszteségeit.

A lap ugyanakkor arra is kitér, hogy a NATO-n belül is eltérnek az értékelések. Jacek Siewiera a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője december elején úgy vélekedett:

a NATO-országoknak a keleti szárnyon három évük van a konfrontációra való felkészülésre. 

Ez alatt az idő alatt olyan potenciált kell teremteni a keleti szárnyon, amely egyértelmű elrettentő erőt jelent az agresszióval szemben”.

Baljós előrejelzések

Ráadásul egy európai hírszerző szolgálat most egy drámai forgatókönyvet terjeszt elő. Jelentésük szerint az sem zárható ki, hogy

 jövő ilyenkor orosz csapatok lépik át a NATO-országok határát.

A Bild által meg nem nevezett európai hírszerző ügynökség  szerint az időpont kapcsolódik az Egyesült Államok következő elnökválasztásához. Az értékelés szerint Oroszország megpróbálhatja kihasználni azt, hogy az USA ideiglenesen vezető nélkül marad, vagy épp olyan elnököt választ, aki akár késleltetheti, vagy épp megakadályozhatja a tengerentúli katonai beavatkozást – idézte a lap.

***