3 eset, amikor életmentő egy jó minőségű szennyvíz szivattyú

A szennyvíz megfelelő elszállítása sokaknak okoz nehézséget. A gondok elsősorban abból fakadnak, hogy a legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a szennyvíz és a szennyezett víz között. Mert igenis van különbség. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a megvásárolt szennyvíz szivattyú hatékonyan végezze a munkáját, tudnunk kell, hogy milyen vizet fogunk szivattyúzni vele.

 

Most pedig lássuk, hogy mi alapján lehet megkülönböztetni a szennyvizet és a szennyezett vizet. A szennyvíz alapvetően olyan víz, amely szilárd szennyeződéseket tartalmaz, például WC-papír, vagy fekália. Szennyezett vízről akkor beszélhetünk, ha a víz nem tartalmaz szilárd darabokat, de kémiailag nem semleges. Ilyen lehet a csurgalékvíz, ami melléktermékként keletkezett vizek (mosogatólé, kondenzvíz, páralecsapódás) összessége.

 

Miután megbizonyosodtunk róla, hogy milyen fajta vizet kell átemelni, van még néhány lépés, amit nem szabad kihagyni. Először is, ha otthoni szennyvizet szeretnénk szivattyúzni, feltétlenül egyeztessünk a helyi közmű szolgáltatóval arról, hogy az adott településen milyen előírások vonatkoznak a szennyvíz átemelésre. Ezt követően pedig kérjük ki egy szakember segítségét, aki pontosan meg tudja mondani, hogy milyen szivattyúra van szükség.

 

Most pedig nézzük meg, hogy milyen helyzetekben használnak leggyakrabban szennyvíz szivattyút.

A szennyvíz szivattyú ipari felhasználása

Ipari környezetben rengeteg szennyezett víz képződik, hiszen a legtöbb gyártási folyamathoz szükség van folyadékra. Az így keletkezett szennyezett víztől pedig meg kell szabadulni. Mivel a szennyezett víz nem tartalmaz szilárd szennyeződéseket, ezért ipari szivattyúzáshoz kiválóan megfelel a szabad átömlésű szivattyú. Ez a típus beszívja a folyadékot, majd az oldalcsatornán keresztül továbbítja a csőbe.

 

A szabad átömlésű szivattyúk tehát főképp szilárd daraboktól mentes vizet tudnak szállítani, de a legtöbb típus képes 30-70 mm-es szemcseméretig kisebb szennyeződéseket is átemelni. Ehhez azonban megfelelő vízmennyiségre van szükség. Ha kevés a folyadék, a szivattyú eldugulhat.

 

Ipari környezetben született meg az első darálókéses szennyvíz szivattyú is. A darálós szivattyú lényege, hogy a szivattyú alján vágókések helyezkednek el, melyek felaprítják a szilárd szennyeződéseket. Ennek nagy hasznát vették az ipari szivattyúknál, hiszen ott megvolt a kellő nyomaték.

 

MIndazonáltal, így is vannak olyan helyzetek, amikor nem érdemes darálós szennyvíz szivattyút alkalmazni. Ilyen például az iszapkotrás, az iszap szivattyúzása, vagy a mesterséges tavak vizének szellőztetése. Ezeket a feladatokat sokkal hatékonyabban el tudja végezni egy keverőlapátos szivattyú.

Háztartási szennyvíz biztonságos átemelése

Nem újdonság, hogy minden háztartásban rengeteg szennyvíz képződik, amitől muszáj megszabadulni. A felgyülemlett szennyvíz ugyanis nem csak a saját egészségünkre káros, de a természetet is rongálja. Miután megjelentek az ipari darálós szivattyúk, elkezdett felgyorsulni a csatornázás. Nem véletlenül, hiszen a vágókésekkel felszerelt szennyvíz szivattyú képes felaprítani a szilárd szennyeződéseket, és így könnyebben tudja szállítani a folyadékot.

 

Kezdetben csak ipari környezetben használták a vágókéses szivattyúkat, később azonban házi átemelő telepekbe is be tudták helyezni. Ezzel a módszerrel pedig sikerült elérni, hogy a szennyvizet akkor is biztonságosan tudják szállítani, ha a csatornarendszer távol esik a szennyvíz aknától. A nagyobb távon történő átemelés mellett lehetőség nyílt bekötni a lakossági szennyvíz átemelőket nyomott rendszerekbe is.

 

A darálókéses szennyvíz szivattyú pedig a mai napig életmentő lehet, ha az ingatlan alacsony víznyomású csatornahálózathoz van kötve. Nyomott csatornarendszerek még ma is vannak, ezért ha ilyen típusú hálózathoz kell csatlakozni, ugyancsak kapóra jön a darálókéses szennyvíz szivattyú.

 

A háztartási szennyvíz átemelésénél azonban fennáll egy gyakori probléma. A műanyagszálas popsitörlő és a tampon zsinór veszélyezteti a darálós szennyvíz szivattyú működését. Miért? Azért, mert a műanyagszálak összeállnak egy kötéllé, és a tampon zsinórhoz hasonlóan rátekerednek a szivattyúra. A kések nem tudják elvágni a kötelet, ezért szép lassan használhatatlanná válik a szerkezet. A kötelek rászorulnak a szivattyú tengelyére, és a szivattyú leáll.

 

Ezért vagy figyeljünk arra, hogy ne kerüljenek vízben nem oldódó anyagok a szennyvíz aknába, vagy darálós szivattyú helyett használjunk nyitott járókerekes szennyvíz szivattyút.

Szennyvíz, amely veszélyezteti az ingatlant

Magyarországon gyakori probléma a talajvíz. Ha nincs megfelelően kontrollálva, veszélyeztetheti a telket és a rajta álló épületet is. A talajvíz mellett egy nagyobb esőzés, vagy egy folyó kiáradása is hasonló fenyegetést jelent. A telekre betörő víz elönti a pincét, így az használhatatlanná válik, ráadásul az épület alapját is elmoshatja.

 

Ezért mielőbb meg kell szabadulni a pincében található szennyvíztől. Ehhez a feladathoz szintén nagy segítség lehet a darálós szennyvíz szivattyú, mivel képes nagyobb magasságba szállítani. Arra azonban figyelni kell, hogy ha kavicsok, vagy nagyobb kődarabok is vanna a folyadékban, károsíthatják a vágókéseket.

 

A szennyvíz szivattyú beüzemelésekor arra is figyelni kell, hogy felszíni, vagy merülős szivattyúval dolgozunk. A felszíni verziót szigorúan a szállítandó folyadék felett, száraz helyre kell telepíteni, míg a merülőszivattyú a vízbe süllyesztve nyomja fel a folyadékot