Veres Pál átadta a Fidesznek a miskolciak vizét
A Veres Pál vezette városvezetés a Fidesz segítségével kótyavetyélte el a miskolciak vizét. Négy éves regnálása szégyenfoltjaként vonul be a történelembe a november 30-ai nap, amikor a nyilvánosság kizárása mellett zárt ülésen döntöttek a MIVÍZ Fidesz kézbe adásáról.
A miskolci Demokratikus Koalíció a kezdetek óta ellenzi, hogy megfosszák a miskolciakat a tulajdonuktól. Volt jogszabályi lehetőség arra, hogy biztosítani lehessen a szolgáltatást is és a tulajdon megmaradását is. A DK képviselői minden fórumon, szakmai és frakció üléseken tiltakoztak a miskolciak tulajdonának Fidesz kézbe adása ellen.
A Fidesz kormány az elmúlt években sorra hozta az önkormányzatok önálló működésének felszámolására irányuló intézkedéseit. Elvették az iskolákat, elvették a kórházakat, elvették az építésügyet, most közműszolgáltókkal teszik ezt. Teszik azért, hogy később átjátsszák a Fidesz oligarcháinak, ahogy eddig is sorba kapták meg energetikai cégek tulajdonjogát.
Miskolcnak olyan városvezetésre van szüksége, amely nem lesz a Fidesz kesztyűbábja.
Fotó: Archív

Demokratikus Koalíció Miskolc