Miskolc. A parlamenti küszöböt verő pártok kizárták az egyetlen biztos bejutót

– KIZÁRHATJÁK A DK-S KÉPVISELŐKET A VELÜNK A VÁROSBÓL

Akár már a napokban döntés születhet arról, hogy kizárja sorai közül a Demokratikus Koalíció képviselőit a Velünk a Város frakciószövetség.

A legutóbbi közgyűlésen több javaslatot sem támogatott szavazatával a Velünk a Város frakció két DK-s politikusa, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs. A 2024-es költségvetést így is elfogadta a grémium, de olyan fontos előterjesztések, mint például a parkolóbérletek online értékesítése, nem kapott elég támogatást.

A Demokratikus Koalíció (DK) helyi politikusainak különutassága korábban is váltott ki vitát a város vezetésében, most azonban úgy tűnik: átléptek egy vörös vonalat. Már a közgyűlés napján közleményt adott ki a Velünk a Város frakció, amiben egy „Magyarországon egyedülálló nagykoalícióról” írtak a DK és a Fidesz kapcsán.

– Mindent megtettek azért, hogy januártól rosszabb legyen a város és az itt élők helyzete, de a városvezetés a Velünk a Város frakció képviselőinek felelős támogatásával ezt megakadályozta. Reméltük, hogy a DK politikai érdekeit felül tudja múlni városunk és a miskolciak érdeke, ám nem várt módon csalódnunk kellett: sem a költségvetést, sem a költségvetéshez tartozó indítványokat nem támogatták. Nem szeretnének gondozottabb Miskolcot, színvonalasabb közösségi közlekedést. Nem szeretnék, hogy több fizetést vihessen haza az önkormányzat vállalatainál, szervezeteinél dolgozó több ezer ember. Leszavazták, hogy jövőre a Városgazdának sokkal több forrás álljon rendelkezésre kátyúzásra, zöldítésre, korszerűsítésre. Nem akarják a közlekedési vállalat több százmillió forintos plusztámogatását, a kulturális élet gazdagítását, a Salkaházi-támogatás emelését – írták.

A közleményt azzal zárták, hogy „a Fidesszel Miskolc ellen összefogó” DK-s képviselőkkel a továbbiakban nem kívánnak együttműködni.