Veres Pál Távol áll tőlem a karaktergyilkos.  Az őt támogató pártok helyi képviselői együttműködési szerződést írtak alá

Az előzetes tárgyalások során azt kértem, hogy törekedjünk pozitív kampányra.

Távol áll tőlem a karaktergyilkos, mocskolódó stílus.

Azt szeretnénk, ha az értékek hangsúlyozására, és nem egymás hibáinak felerősítésére koncentrálna a jövő évi kampány. Be akarjuk mutatni, milyen eredményeket sikerült elérni a nehéz időszak ellenére, és előrevetíteni a céljainkat – összegzett Veres Pál.

A Jobbik-Konzervatívok elsőként, még tavasszal jelentette be a támogatását. Szarka Dénes, a párt miskolci elnöke elmondta, a döntés helyben született, az országos vezetőség pedig egyetértett azzal. Úgy vélik, olyan szövetségnek a tagjai, amit továbbra is meg kell őrizni.

Az MSZP részéről a miskolci szervezet elnöke, Simon Gábor írta alá a megállapodást. Elmondta, harminc év képviselői pályája alatt nem találkozott olyan nehéz, kihívásokkal teli polgármesteri ciklussal, mint amit az elmúlt négy év hozott. Ennek ellenére úgy gondolja, Veres Pál megfelelt az elvárásoknak, így nem volt kérdés, hogy a miskolci szocialisták ismét mögé állnak.

A Momentum Mozgalom részéről a párt megyei vezetője, Szopkó Tibor írta alá a megállapodást. Kihangsúlyozta, hogy az utóbbi időben komoly tervezés folyt – nem csak a polgármesterrel, hanem a szövetségben résztvevő pártokkal vállvetve –, hogy elvi alapú megállapodások és konkrét programjavaslatok készüljenek. Úgy véli, ennek a piramisnak a záróköve a mostani szerződés.

A Párbeszéd-Zöldektől Göröncsér Zsolt ült az asztalhoz. Elmondta, a párt a környezetvédelem „mellett tör lándzsát”. Ezt az irányvonalat fogják a most újjáalakuló, Miskolc érdekei mentén dolgozó szövetségben is képviselni.