
Hangsúlyozta, bár a téli napfordulót a pogányok is ünnepelték, a keresztények számára ezek a gyertyagyújtások a reményt jelképezik. Isten tudtára adta a zsidó népnek, hogy eljön a Messiás, és ezzel is reményt adott nekik, majd pedig a megérkezett Megváltó által a föld minden népének. Rámutatott, mindenki reménykedik valami jóban, egy könnyebb életben, egészségben, boldogságban. A keresztények Istenben és a megváltásban is reménykedhetnek, különösen karácsonykor a Megváltó születésének ünnepekor.

5 Responses
Ne jópofizzatok. Kérjetek bocsánatot a miskolciaktól azért, amit 2019 óta műveltek.
Öt éve hazudtok, színészkedtek. Most ne ájtatoskodjatok kétszínű mocskok.
Nekem is sok minden eszembe jutott a társaság láttán…
Hordj inkább karácsonyi képeslapokat. Arra talán megfelelők a képeségeid
Ezt ünneplik 66 éve a Kelettel és ózdiakkal, Ízisz-Jézus néven, mint sötétség népei, a világ összes szerepe végrehajtásával kosztümös beöltöztetéssel, majd a végén a felkiáltással 1995-ben, hogy Istenek, Istenek, miért hagytatok el engemet?