Ennek
részeként számos attrakcióval bővült a terület: többek között új sétányokat és tanösvényt
alakítottak ki, valamint új utcabútorokat és interaktív táblákat helyeztek ki. A „Miskolctapolca
turisztikai fejlesztése” című, TOP-6.1.4-16-MI1-2017-00002 azonosító számú projekt része volt az
Akropolisz Szabadtéri Színpad infrastruktúrájának fejlesztése is. A beruházást Miskolc Megyei
Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Egyházközösség konzorciuma valósította meg.

A városrész turisztikai vonzerejének erősítése, az ott található védett természeti értékek bemutatása, a
szolgáltatások és programlehetőségek bővítése volt a célja a miskolctapolcai őspark és környezetének
fejlesztését célzó munkának.
Az úgynevezett organikus parkban új sétányokat alakítottak ki, melyek mentén új utcabútorokat és
pavilonokat helyeztek ki. A parkban növényeket ültettek, gyepesítettek, kertészeti és zöldterület-fenntartási
munkákat is végeztek.
A parkba telepített öt darab, mindkét oldalán hasznos információkkal ellátott háromdimenziós tábla, valamint
a hat darab interaktív tábla játékos formában edukálja a látogatókat. Az újonnan telepített, a mai kornak
megfelelő digitális totemoszlop érintőképernyős felületein minden hasznos információt megtalál a látogató.
A parkban „elrejtett” tizenöt, bronzból készült minifigura Miskolc turisztikai és kulturális értékeit, valamint a
környék és a város állatvilágát mutatja be. A szobrok kihelyezésének nem titkolt célja volt egyfajta
„kincskeresés”, ahol a látogató az összes szobrot megkeresve fedezheti fel a miskolctapolcai parkot. Az öt,
faszobrász által készített festett figura szintén a miskolctapolcai park állatvilágának legfontosabb lakóival
ismerteti meg a látogatókat.
A projekt hangsúlyos eleme volt az Akropolisz Szabadtéri Színpad volt. A Miskolci Egyházközség
tulajdonában és kezelésében álló létesítmény a nyári hónapokban színházi előadások, kulturális programok
helyszínéül

szolgál, színes és könnyed szórakozást nyújtva a turistáknak, illetve a város lakóinak. A színpad
infrastrukturális fejlesztésével immár alkalmas lesz a magasabb technikai igényű előadások megtartására és
bővülhet a program lehetőségek köre.
A „Miskolctapolca turisztikai fejlesztése” című projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a
Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A
támogatás összege 628 000 000 Ft.