Ha az első 20 helyezettet vizsgáljuk, köztük már hat vidéki iskola szerepel, a veszprémin kívül két győri (a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, valamint a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium), egy szombathelyi (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), a Miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.
A 100-as listán viszont minden megyét képviseli iskola, tehát bárhol él egy leendő középiskolás diák, találhat magának nem túl messzi, az érettségi-felvételi szempontjából kimagasló eredményű intézményt. Nyilván Budapesten a legtöbbet, de Pest megyében is számos ilyen van, Gödöllőn, Szentendrén több is, de találunk Budaörsön, Budakeszin, Érden, Szigetszentmiklóson, Törökbálinton vagy Piliscsabán is.
A rangsorban szereplő középiskolák mintegy 20 százaléka egyházi fenntartású, közülük a legeredményesebb a rangsorban 6. helyezett budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium, de nagyon jól teljesített most is a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumé (23.), illetve kifejezetten előretört a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium (a tavalyi 48. hely után idén a 24.).
Rangsor Iskola neve
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola ésGimnázium.......
2.
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium.......
3.
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és GyakorlóGimnázium (Budapest).......
4.
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest).......
5.
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest).......
6.
Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest).......
7.
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium ésKollégium (Budapest).......
8.
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium.......
9.
Városmajori Gimnázium (Budapest).......
10.
Lovassy László Gimnázium (Veszprém).......
11.
VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (Budapest).......
12.
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr).......
13.
Szent István Gimnázium (Budapest).......
14.
Veres Pálné Gimnázium (Budapest).......
15.
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium ésÁltalános Iskola (Budapest).......
15.
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium(Szombathely).......
17.
Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest).......
18.
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr).......
19.
Miskolci Herman Ottó Gimnázium.......
20.
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma ésÁltalános Iskolája.......
21.
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium.......
22.
Óbudai Árpád Gimnázium (Budapest).......
23.
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Budapest).......
24.
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium.......
25.
Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium ésTechnikum.......
26.
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola ésKollégium (Budapest).......
27.
Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest).......
28.
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium.......
28.
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium.......
30.
Piarista Gimnázium (Budapest).......
31.
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium.......
32.
Gödöllői Török Ignác Gimnázium.......
32.
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
34.
Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium(Balatonalmádi).......
35.
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium.......
36.
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium.......
37.
Gödöllői Református Líceum Gimnázium.......
38.
Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium.......
39.
Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolc ÉvfolyamosGimnázium.......
40.
Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok).......
41.
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium.......
42.
Németh László Gimnázium (Budapest).......
43.
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium.......
44.
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium.......
44.
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, EgyházzeneiSzakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium(Gödöllő).......
46.
Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium.......
47.
Kőbányai Szent László Gimnázium (Budapest).......
48.
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium ésAlapfokú Művészeti Iskola (Piliscsaba).......
49.
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja(Baja).......
49.
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium.......
51.
Eötvös József Gimnázium és Kollégium (Tata).......
52.
Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen).......
53.
Thomas Mann Gymnasium–Deutsche Schule Budapest,Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium.......
54.
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (Budapest).......
55.
Kecskeméti Katona József Gimnázium.......
55.
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és ÁltalánosIskola.......
55.
Újpesti Babits Mihály Gimnázium (Budapest).......
58.
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda(Miskolc).......
59.
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium (Győr).......
60.
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium(Székesfehérvár).......
61.
Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és ÁltalánosIskola.......
62.
Újbudai József Attila Gimnázium (Budapest).......
63.
Ferences Gimnázium (Szentendre).......
64.
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium ésÁltalános Iskola.......
65.
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma(Pécs).......
66.
AUDI Hungaria Általános Művelődési Központ (Győr).......
67.
Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium.......
67.
Tatabányai Árpád Gimnázium.......
69.
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium.......
69.
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium(Budapest).......
71.
Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium (Kőszeg).......
72.
Vetési Albert Gimnázium (Veszprém).......
73.
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium (Budapest).......
74.
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium.......
75.
Debreceni Ady Endre Gimnázium.......
76.
Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium.......
77.
Szentendrei Református Gimnázium.......
78.
Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol TannyelvűGimnázium (Budapest).......
79.
Bajai III. Béla Gimnázium.......
80.
Keszthelyi Vajda János Gimnázium.......
81.
Kempelen Farkas Gimnázium (Budapest).......
82.
Szekszárdi Garay János Gimnázium.......
83.
Soproni Széchenyi István Gimnázium.......
84.
Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc).......
85.
Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium(Budapest).......
86.
Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium.......
87.
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium (Budapest).......
88.
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium.......
89.
Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium (Budapest).......
90.
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi).......
91.
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium.......
92.
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium.......
93.
Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium.......
94.
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola(Törökbálint).......
95.
Varga Katalin Gimnázium (Szolnok).......
96.
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium.......
97.
Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár).......
98.
Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (Budapest).......99.Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, ÁltalánosIskola, Óvoda és Kollégium (Sopron).......100.Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium.......
A Földes 84. Hány év kell hozzá, hogy a vereskorszak után vissza tudjon kapaszkodni az élvonalba?
Ugyan. HVG cinkelt lista
Majd irattok egy másikat valamelyik.krsmapatkánnyal…
a Central Média leghíresebb propagandistáit fogjuk felkérni, Ők az európaiak, magyarok, és szociáldemokraták 😂😁😀😂
Buci Gyuri vagyis Marosán elvtárs volt az apjuk. (mivel román származású volt, családjának eredeti neve pedig Mureșan.)
„Szabadulása után pártkarrierje is felgyorsult: 1945 augusztusáig országos titkár, majd 1947-ig vezető titkár az SZDP-ben, miközben már áprilistól az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt. Az 1945-ös választásokon Zala és Vas vármegye jelöltjeként indult, és jutott be a nemzetgyűlésbe.
1946 januárjában népügyész volt a Zöldy Márton, Grassy József és Sztójay Döme népbírósági perében. Mindhárom vádlottat kivégezték.
A „kékcédulás választások” során nemcsak tudott a kommunisták csalásairól, de az SZDP számára is szerzett hamis választói névjegyzék-kivonatokat. Felelősségét később részben tagadta, illetve a pártvezetés más tagjaira hárította.”
A miskolci iskolák tanári kara tele van Marosán tanítványokkal. 😁😂😀😁
A fogadó oldallal is kell törődni.
Minek?
ez csak egy heti viktor gucsmoló (hvg) lista.
2023. május 11. csütörtök 15:55
„A Herman a harmincegyedik, a Fényi az ötvenkilencedik, a Földes pedig a hetvenkilencedik helyen áll a HVG 2023-as középiskolai rangsorán.”
Matekban a Földes a legjobb
A dolgozók gimnáziumát és a tehetséggondozó programot kivéve a statisztikából a normál négy és hatosztályos oktatást tekintve a Földes valahol ott lenne, ahol a Hermann. Ezt elmondták már nyolcvanszor értelmesen…
A Hermannak (is) gratulálok, kiváló iskola!
Ha anyámnak töke nőtt volna, akkor apám lenne. De nem nőtt. Szóval a kidumálás felesleges. Mondjuk, a város élén is csak pofázni tudtok…
Szerintem kérdezd meg Kiss Janit, meg napisóst hogy osztják e a véleményedet..
Minek?
ez csak egy heti viktor gucsmoló (hvg) lista.
2023. május 11. csütörtök 15:55
„A Herman a harmincegyedik, a Fényi az ötvenkilencedik, a Földes pedig a hetvenkilencedik helyen áll a HVG 2023-as középiskolai rangsorán.”
Matekban a Földes a legjobb
Nem oszt, nem szoroz.
elviselik a Hermann légkörét
Látom, a tények nem zavarnak a véleményalkotásban…
Hiszek a fiúvédelmi törvényben, ha egy lány szerelmes.
„A nevelőt szúrt sebbel szállították a megyei sürgősségi kórházba, ahol megműtötték. Amikor bevitték a sürgősségi osztályra, eszméleténél volt és együttműködött az orvosokkal – nyilatkozta a sajtónak Hadrian Borcea, a kórház sürgősségi osztályának vezetője.
A főtanfelügyelő közölte, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat. A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.
Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta: a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta. A helyi sajtó szerint az incidens ennek a folyománya, az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta meg az őt szembesítő pedagógust – írták.”
Ezt tanítják a Hermanban a Soós gyerekének?
„Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 1991. december 15-én társasági szerződést kötött Bigatton Bruno olasz állampolgárságú fagylaltossal. (Zaj.)
A társasági szerződés értelmében az állami vállalat és az említett olasz állampolgár egy közös kft.-t létesített. E közös kft.-be a vállalat apportként vitte be a vállalat ingatlanainak egy részét, míg a kft. olasz társtulajdonosa készpénzt tett a közös kft.-be.
Az apportálás során bevitt egyes vagyonelemek értékét a közös kft. könyvvizsgálója hagyta jóvá, s ezen értékeléseket az Állami Vagyonügynökség sem kifogásolta meg, jóllehet első ránézésre is irreálisan alacsony értékek kerültek megállapításra.
Csak néhányra utalva:
– a miskolci működő cukrászüzemet százezer forintra,
– a miskolci működő fagylaltporüzemet százezer forintra,
– a Miskolc belvárosának legközepén fekvő 44 szobás, 2 éttermes stb. Arany Csillag Vendéglátó Házat 4 millió forintra,
– a Miskolctapolcán lévő 56 szobás Lidó szállodát 4 millió forintra becsülték.
Ez utóbbinál – minthogy Miskolctapolca adott helyén ennyiért egy családi ház sem kapható – ellenőrző értékelést kértem.
A hivatásos ingatlanforgalmi szakértő a 4 millió forint helyett több mint tízszeres, 41,8 millió forintos forgalmi értéket mutatott ki, így ennél az egy tételnél az államot vagyonvesztés útján mintegy 38 millió forint kimutatható kár érte.
Az ÁVÜ azonban nemcsak jóváhagyta az ilyen értékeken való apportálást, de azt is előírta, hogy az olasz partner köteles azokat magához váltani. Az olasz persze ennek örömmel és azonnal eleget is tett, így ezek az addigi állami tulajdonok az Állami Vagyonügynökség egyenes utasítására kerültek tizedáron külföldi tulajdonba. Az említett apportálást egy sajátos újsághirdetés is megelőzte, melynek lényege a következő volt:
A vállalat „meghatározott egységeit” privatizálni akarja. A hirdetés több konkrétumot nem tartalmaz, de azzal zárul, hogy aki a részletekre is kíváncsi lenne, az forduljon az igazgató helyetteséhez. Ezzel a rejtélyes hirdetéssel az épeszű magyar vállalkozó nem tud mit kezdeni, az csak annak az olasz fagylaltosnak volt egyértelmű, akivel a vállalat igazgatója előzetesen már megegyezett.
Tisztelt Miniszter Úr! Valamennyien tudjuk, hogy volt és van magyar érdeklődés is, s ahol a magyar vállalkozókat beengedték a versenytárgyalásokra, ott bizony szép állami bevételek is keletkeztek.
Például az említett – s 4 millió forintért külföldi kézbe jutott – 44 szobás, 2343 m2 alapterületű belvárosi szállodától 100 méterre egy pici cukrászda bérleti jogáért – nem tulajdonjogról van szó, bérleti jogáért – 6,6 millió forintot adott a magyar vállalkozó. A 200 méterre lévő édességbolt bérleti joga – szintén bérleti jog – 12 millió forintot ért meg a hazai vállalkozónak.
Minthogy ez az apportálás összesen 6 vállalati bérleményt és 10 vállalati ingatlantulajdont érintett, összességében ennél az egyetlen vidéki cégnél valószínűsíthető többszáz milliós kár érte a magyar államot.
Kérdezem ezért:
1. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy az értéken alul eladott vagyonok visszaszálljanak a magyar államra?
2. Mit tett miniszter úr a vagyonvesztésben közreműködők felelősségre vonása érdekében?
3. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy a hasonló esetek kiderülése ne csupán a véletlen műve legyen 10 hónap elteltével?
4. Mit tesz a miniszter úr annak érdekében, hogy ne kerüljön külföldi vállalkozó kezébe az állam vállalkozói vagyonának az a része, amelyért a magyar vállalkozó is áldozna pénzt?
Tisztelettel várom a válaszát, figyelembe véve azt is, hogy a perlési határidő jövő hét hétfőjén lejár. (Taps.) „