Csak a szokásos bénázás? Nem rendelnek a dél-kiliáni egészségházban

Idén nem rendelnek a dél-kiliáni egészségházban

Fotó: Archív

Az épület ugyan már tavasszal készen állt, de a mai napig nem kezdődött meg a rendelők átköltöztetése.

 

Az előző önkormányzat 2017-ben indította be azt a projektet, amelynek célja, hogy egy vadonatúj épületben korszerű egészségházat alakítsanak ki. A lakótelepen élők egy része szerint azonban az építkezés értékes zöldfelületektől fosztja meg a lakóterületet. A környezetért, fák kivágása miatt aggódók több alkalommal is tiltakoztak, demonstráltak a beruházás ellen.

Aztán egy kérdőív kitöltésével nyilváníthattak véleményt a helyiek, támogatják-e az új rendelőépület kialakítását az arra rendelkezésre álló helyen, vagy sem. A szavazás eredménye 58–42 százalék lett az igenek oldalán. A lakossági támogatottság tudatában, mérlegelve az érveket, az önkormányzat úgy döntött: elindulhat az új rendelő beruházása.

 

Idén tavaszra aztán meg is épült az egészségház és – úgy tűnik – a kedélyek is nyugvópontra jutottak. A tetszetős épület – a projekt tartalma szerint – 5 felnőttorvosi rendelőt és 2 gyermekorvosi rendelőt tartalmaz, valamint kétszobás védőnői szolgálatnak adna otthont. Az épület azonban azóta sem népesült be.

Zárva…
Fotó: Bujdos Tibor

Az épület tetőzete még az esetleges birtokba vétel előtt beázott, így garanciális javításra volt szükség. Az épület üzembehelyezésével kapcsolatos hatósági eljárások is elhúzódtak, így ebben az évben még csak kívülről csodálhatják meg a dél-kiliániak az épületet. Az érdemi gyógyító munka csak jövőre indulhat be az egészségházban.