„A termékek széles választéka látható a boltokban, még igen jó minőségű selymek és szőrmék is kaphatók. Sok nőt láttam szőrméből, vagy szőrmeszerű plüssből készült kabátban, és a férfiak is nehéz gyapjú kabátokat hordanak. Drága holmik, de úgy tűnik az embereknek van pénzük, vélhetően mert a családokban minden felnőtt, a nők is dolgoznak” – írta takaros, jól olvasható kézírással a noteszébe a budapesti utcákon szerzett benyomásait Harrison Forman amerikai fotóriporter 1960 novemberében. (A notesz digitalizált formában szabadon letölthető a Wisconsini Egyetem könyvtárának oldaláról.)

Forman szerint a munkabér a magyar nők számára nemigen hozott igazságosságot az otthon négy fala között, mert „a nők két műszakot dolgoznak le, egyet a gyárban, egyet pedig otthon”, mindezen azonban a puszta tényt megállapító fotós nem akadt fenn, mint ahogy ahhoz sem fűzött megjegyzést, hogy a hűvös idő beköszöntével a budapesti nők nem szoknyát, hanem nadrágot hordanak.

Forman nemcsak fotóriporterként és íróként jeleskedett, hanem az Amerikai Földrajzi Társaság tagja is volt. Az 1920-as évek vége és az 1970-es évek közepe között Afganisztántól Tibetig, Óceániától Afrikáig keresztül-kasul körbeutazta az egész világot, és útinaplóiban, összesen 62 riporternoteszben akkurátusan feljegyezte az útjai során szerzett tapasztalatait. A modern Marco Polóként is emlegetett fotóriporter felvételei és úti élményei során szerzett tapasztalataiból írt cikkei a New York Timestól a Reader’s Digestig számos amerikai újságban és magazinban megjelentek.

1960-ban, 56 éves korában a vasfüggöny mögötti Európát is bejárta; Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon és Romániában töltött hosszabb időt. A szocialista blokk országaiban készített felvételei nemcsak azért egyedülállóak, mert egy amerikai szemével láttatta a hidegháború keleti országainak mindennapjait, de legalábbis azt, amit láttatni engedtek belőle, hanem azért is, mert színes diákra fotózott, ami akkoriban ritkaságszámba ment, az 1960-as években ugyanis még jóformán csak fekete-fehér filmre fotóztak a hivatásosok és a hobbifotósok is.

Fotózni tilos, kivéve, ha meglepő

A mai Dunaújvárosban, „Sztálinvárosban egy építkezésen készültem fotózni. Jön felém egy mérnök, erősen felindultan. Azt kiabálja magyarul, hogy tilos fotózni. Még mindig dühösen kérdezi, hogy német vagyok-e. Nem, feleltem, amerikai vagyok. Erre annyira leesett az álla, hogy hátralépett, és amikor felemeltem a kamerám és exponáltam, egyetlen szót sem szólt” – rögzített Forman egy epizódot annak bizonyítékául, amit nemcsak magyarországi, hanem csehországi és lengyelországi útjait rögzítő noteszeiben is leírt, „úgy tűnik én vagyok errefelé az egyetlen amerikai. Legalábbis a repülőgépeken, amelyeken ültem, biztosan. A legtöbb repülő amúgy is jóformán üresen jár, a bukaresti járaton mindössze öten voltunk.”

A magyar történeti és politikai emlékezet az 1956-os forradalom utáni megtorlás időszakát 1963-ig datálja, amely években a Kádár-kormány a szocializmusra jellemző törvényerejű rendeletek sokaságával biztosította az „ellenforradalmi elemek” ellehetetlenítését, bebörtönzését, internálását vagy épp kivégzését. Forman érkezésekor még javában folytak a koncepciós perek a népbíróságokon, ám az amerikai fotográfus – néhány kivételtől eltekintve – tartózkodott attól, hogy jegyzeteiben a magyarországi poltitikai valóságot elemezgesse Amikor mégis megteszi, a tények rögzítésére szorítkozik: „a kormány nagyon igyekszik, hogy elnyerje a legitimitását és a diplomáciai elfogadást a külvilág szemében. A hivatalos kommunikáció szerint a lakosság 90 százalékának támogatottságát élvezi, miközben a tízmilliós lakosság soraiban legfeljebb félmillió kommunista lehet.” Forman azt is lejegyezte, hogy a forint, vagy ahogy ő írta, a „Florint” árfolyamát mesterségesen kozmetikázza a gazdasági vezetés. Miközben a hivatalos árfolyam szerint 1 dollár 23 forintot ért, a MALÉV a nemzetközi járatokra dollárban számította a jegyek árát, és ha valaki mégis forintban fizetett volna, az átváltásnál több mint a hivatalos árfolyam dupláját, 50 forintot számítottak egy dollárért.

Forman azonban a naplójában nem akadt fenn hosszan ezeken a részleteken, a mindennapok fotósaként érkezett a vasfüggönyön túli világba, így a felvételei alapján inkább azt látta, amire az 1956 decemberében 8 évre bebörtönzött, majd 1960 augusztusában amnesztiával szabadult Eörsi István író úgy reagált keserűen, hogy „kimentem a margitszigeti Palatinus-strandra, néztem a hullahoppozó bakfisok hasmozdulatait, és arra gondoltam, hogy lám csak, nem ültem hiába három és háromnegyed évet, nem hiába végeztek ki annyi embert: szabad hullahoppozni, nem úgy, mint Rákosi Mátyás országlása idején.”

Az Eörsi szavait az ELTE Phd-hallgatójaként felidéző Morsányi Bernadett irodalomtörténész 1960-as évekről írt tanulmánya arról tanúskodik, hogy a Forman képein is megelevenedő „Kádár-rezsim távol állt a politikai demokráciától, de a hatvanas évektől az uralom technikái finomodtak, megszűntek a látványos politikai perek, nem volt cél a félelemérzet fenntartása. Az emberek kevésbé voltak kiszolgáltatva a hivatalos ideológiának, s bár a marxista–leninista szlogenek továbbra is használatban maradtak, a hatalom igyekezett depolitizálni a társadalmat s a kultúrát. Az életszínvonal fokozatos emelkedése, az anyagi gyarapodás lehetősége, a többi szocialista országénál lényegesen liberálisabb politikai berendezkedés az emberek többsége számára legitimálta a diktatúrát, a létbiztonság vált a legfontosabb értékké, a demokrácia és a szabadságjogok pedig az értékrangsorban egyre hátrébb kerültek”.

Sok a barokk épület, de a templom kevesebb, mint Prágában

A magyarországi látogatásról sűrűn teleírt noteszben Forman több helyen is összehasonlítja a tragikus véget ért szabadságharc leveréséből még fel sem ocsúdott magyar viszonyokat azzal, amit november elejétől 24-i Budapestre érkezéséig Csehországban és Lengyelországban tapasztalt. Forman úgy vélte, a magyar fővárosban a boltok ellátottsága kitűnő, és az áruk is jobb minőségűek, mint amit Csehszlovákiában vagy Lengyelországban kapni. Még akkor is lenyűgözte a magyar fővárosban látott rengeteg barokk épület, ha a rajtuk ütött második világháborús és 1956-os golyónyomokat sem mulasztotta el megfigyelni, valamint azt is szembetűnőnek találta, hogy Prágához és Varsóhoz képest a magyar fővárosban jóval kevesebb a templom. Hasonlóságként azt említette, hogy a kelet-európai nagyvárosokban „este nyolc után akkor sem lehetne mozgó járművet eltalálni a legnagyobb sugárutakon sem, ha az ember ágyúval lövöldözne”.https://qubit.hu/2022/10/22/harrison-forman-1960-ban-magyarorszagra-latogatott-es-lefotozta-a-boldogsagot-amit-a-vasfuggony-mogott-talalt