Nem az a célunk, hogy elcsábítsuk a nagyváradi magyar diákokat Miskolcra…

KÖZÖS ÚT: MÁR NEM CSAK A PATAKJAIK NEVE KÖTI ÖSSZE MISKOLCOT ÉS NAGYVÁRADOT

Nagyváradot és Miskolcot már nem csak az köti egybe, hogy mindkét településen csorog egy Pece-patak, kedd délelőttől az egyetemeik is összekapcsolódnak. A helyi felsőoktatási intézmény rektora szerint illik az utóbbi évek sormintájába, hogy a Miskolci Egyetem együttműködési szerződést köt valamilyen tudományos terület másik képviselőjével vagy egy ipari szereplővel. Horváth Zita rektorasszony úgy véli, az viszont nem mindennapos hogy egy határon túli egyetemmel születik megállapodás a közös munkáról.

– Az oktatás és a kutatás mellett missziónknak tekintjük, hogy széleskörű kapcsolati hálóval segítsük elő a szűkebb és a tágabb értelemben vett régiónk fejlődését – a mostani megállapodás az utóbbi csoportba tartozik. Fontos, hogy a határon túl is megőrizhető legyen a magyar kultúra és nyelv. Ennek feltétele, hogy az ottani fiatalok magyar nyelven vehessék igénybe a közoktatási és felsőoktatási intézményeket – véli Horváth Zita.

A Miskolci Egyetem őse a Selmecbányán 1735-ben alapított bányászati-kohászati tanintézet, ahol a világon elsőként oktattak felsőfokú bányászati-kohászati ismereteket. A rektorasszony úgy látja, ez a múlt is kötelezi az intézményt, hogy keresse a kapcsolatokat a határon túli felsőoktatás terén.

– Nem az a célunk, hogy elcsábítsuk a nagyváradi magyar diákokat Miskolcra, hanem hogy támogassuk azt, hogy ott ápolhassák a nyelvet és a kultúrát – mondta Horváth Zita, aki szerint a Partiumi Keresztény Egyetem képzési struktúrája sokban hasonlít a Miskolci Egyetemen bevett formához.

– Mivel a képzéseik zöme nálunk is megtalálható, ez pedig számtalan lehetőséget nyújt arra, hogy közösen tartsunk konferenciákat, biztosítsunk egymásnak helyet a kiadványainkban. Azon is gondolkodni fogunk, hogy a jövőben milyen pályázatokra jelentkezhetünk közösen – értve ezt a már meglévő Erasmus és Makovecz Programon felül, amelyek keretében diákok és oktatók tölthetnek el rövideb-hosszabb időt más campusokon.

A rektorasszony kifejtette, az egészségtudományok mellett a gazdaság- és bölcsésztudományok és a geográfia terén is szakmai partnerséget ápolhat a két intézmény.

Régi-új megállapodás

Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora egyetértett intézményvezető kollégája szavaival.

– Általában olyan megállapodásokat írunk alá, ami a jövőnek szól, a Miskolci Egyetemmel azonban volt már kapcsolatunk. Mondható, egy hosszabb folyamat eredménye a mostani szerződés.

Pálfi József szerint a mostani megállapodás lehetőséget teremt, hogy új formákban és területeken is keressék az együttműködés lehetőségét.

– Annak külön örölünk, hogy a Miskolci Egyetemen hálózati szempontból közelítik meg a kérdést, figyelembe véve azt, hogy mi fontos a szűkebb és a tágabb környezetükben.

Egy látogatással kedődött…

A Miskolci Egyetem Szenátusi termében a két intézmény vezetői mellett nagy számban vettek részt az megállapodás aláírásán a helyi Egészségtudományi Kar képviselői is. Ennek okáról Kiss-Tóth Emőke dékánasszony beszélt.

– A mostani eseményt nagyjából egyéves előkészítési fázis előzte meg. Ennél azonban régebb óta vannak kétoldalú kapcsolatok az intézményeink között. Két és fél évvel ezelőtt ellátogattunk Nagyváradra. Fantasztikus volt a légkör, de nem csak a város nyűgözött le minket, az egyetemen is nagyon szívélyesen fogadtak. Az Egészségtudományi Kar oktatói és a nagyváradi Társadalomtudományi Kar munkatársai között szoros kapcsolat alakult ki innentől kezdve: félévente meglátogattuk egymást, tapasztalatokat cseréltünk, vittünk hallgatókat is. A beszélgetések nyomán úgy éreztük, a két intézmény közötti együttműködést más tudományterületekre is ki lehetne terjeszteni. Ezeket feltérképeztük, és megfogalmaztuk a lehetséges együtthaladási pontokat. Így jutottunk el a mai napig – emlékezett vissza Kiss-Tóth Emőke.