Diósgyőri Vár. Rostás: Nem  én, a sajtó a hibás

Rostás László, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Ybl-, Pro Architektúra díjas és nívódíjas építész, a Diósgyőri vár felelős vezetőtervezője szólalt fel. Elmondta, hogy olyan szintet üt meg a közhangulat az építkezéssel kapcsolatban, ami tovább nem tartható. Ugyanis már a munkálatokban résztvevő kollégák családjára, gyermekeire nézve is negatív hatást gyakorol. Ezért az építész nyilvános közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy minden médiában megjelent a Diósgyőri vár építkezéséről szóló híradás hazugság volt. Ezeket tételesen cáfolni lehetne. Állítása szerint Veres Pál polgármester is nyilatkozta korábban, hogy nem tervezői hiba miatt jelentkeztek fennakadások a kivitelezésben. A közleményében hangsúlyozta, hogy mivel a Diósgyőri vár folyamatban lévő, félig kész építkezési beruházás, ezért mint végleges állapotról korai és félrevezető még véleményt alkotni. Emellett, hogy az engedélyezés és a kiviteli tervek több mint száz szakember bevonásával készültek. Ezt követően áttért arra, hogy a médiumokban megjelent híradások a kivitelezésről a szakmailag megalapozott valósággal ellentétes állításokat, mindössze részinformációkat tartalmaztak, részrehajlóak és lejáratú stílusúak voltak.

boon.hu