Veres: Tegnap délután jól döntöttünk a Diósgyőri Várral kapcsolatban

Siker a Diósgyőri vár kapcsán!

Tegnap délután jól döntöttünk, amikor megrendeltük az ÉPKAR Zrt.-től a Diósgyőri vár statikai megerősítését, hiszen Lázár János, a Parlamentben később úgy fogalmazott, Miskolcnak jár a statikai megerősítéshez szükséges kétmilliárd forint, sőt azt mondta: »A kormánynak az a szándéka, hogy ezt az összeget biztosítsa Miskolc Megyei Jogú Városának«. 

Miért is fontos mindez?

Két évet vártunk arra, hogy végre megkapjuk azt a 2 milliárd forint plusz forrást, ami a vártornyok statikai megerősítéséhez szükséges. Kaptunk Kiss János fideszes országgyűlési képviselőtől ígéretet, garanciát, vállalást, csak pénzt nem.

Éppen ezért nem várhattunk tovább, ezért született tegnap az a rendkívüli döntés, hogy Miskolc megelőlegezi a pótmunkához a forrást, azért, hogy folytatódhasson a fejlesztés, ne romoljon tovább az épület állaga, ne éktelenkedjen tovább torzóként a fejlesztéstől már eddig is megviselt vár. 

A munka tehát a megelőlegezett forrásból folytatódik, de továbbra is várjuk a kormányzattól a plusz támogatást.

Lázár János ígérete szerint most úgy tűnik, ez érkezik is majd.”