Miskolc. Megtudhatod, mitől fél, miért zenél és mit akar az élettől a nyolcadik kerületben a Weszély-s Elemek és…

Gipsy Side – pódiumbeszélgetéssel egybekötött filmvetítés

2023. november 9. 17:30

Miskolc Művészetek Háza Béke Art Moziterem

2023. november 9-én 17:30-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett
Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Gipsy Side című magyar
dokumentumfilm lesz látható, majd a vetítést követően kerekasztal beszélgetésre kerül
sor, Dr. Müllner András – RomaKép Műhely – vezetésével. A beszélgetésen részt vesz
Nagyné Gulyás Erna pedagógus, Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus és Szegedi Edit
szociális szakember. Az Esemény szervezője az Episztémé Egyesület.
A rendezvény ingyenesen látogatható, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Gipsy Side
magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2006
Rendező: Gát Balázs
Forgatókönyvíró: Gát Balázs

Márió, Luigi, Mr. Joker egymás szájából veszik ki a szót egy ecetfáktól árnyékos, romos
belső udvarban. Rappelnek, gesztikulálnak és táncolnak, a csajok és a kistesók bámulják őket.
Beatbox és free style: egyre megy, menők minden stílusban. Felveszik, megvágják, aztán újra
– maguk csinálják, ott a számítógép a szoba sarkában. Délután levédetik a számokat az
Artisjusnál. A fodrásznál a nigériai haver nyír penge szakállat vagy kikockázott hip-hop
frizurát. A gengszter rap kellékek, az East Side és West Side stílus, vagy a nagy példaképek,
Biggie és Tupac szereléseinek beszerzésében is eligazít a fekete bolttulajdonos. Ponczók
Gypsy Béla a Rádió C műsorvezetője pedig fellépést ajánl élő műsorában, meg a Roma
Parlament rapper versenyében: megtudhatod, mitől fél, miért zenél és mit akar az élettől a
nyolcadik kerületben a Weszély-s Elemek és a Rap-port.

web: www.cinemis.hu
CINE-MIS Nonprofit