Miskolc. Brainstorming a Marx téren. Megy egy az ötletelés

Veres Pál maga számolt be a fejleményekről a közösségi médiában. “Még szeptember elején kezdeményeztem Kormányablak és rendőrőrs létesítését az egykori Újgyőri posta helyén!

Örömmel jelenthetem be, hogy a rendészeti államtitkárság levélben értesített, hogy javaslatomat az Országos Rendőr-főkapitányságnak továbbították, és állásfoglalást kértek a témában. Az Újgyőri hivatal a nagy postabezárásoknak esett áldozatul tavaly, az épület azóta is üresen áll, kollégáimmal pedig azon dolgozunk, hogy az épületet újra a környékben élők szolgálatába állítsuk. Ha már a megszokott postájukat nélkülözniük kell a helyieknek, kapjanak valami olyat, ami a környék és az ott élők hasznára válhat.

Szeptemberben két javaslattal éltem, az egyik, hogy az üresen álló egykori postaépületben Kormányablak létesüljön, megkönnyítve ezzel a Diósgyőrben, Vasgyárban, Győri kapuban élő miskolciak életét, napi ügyintézését. A másik, a terület közbiztonságának javítása érdekében kezdeményeztem, hogy egy rendőrőrs is helyet kapjon ugyanott. Mindkét megoldás fontos lehet az ott élők számára, ezért bízom a sikerben” – zárta sorait a miskolci polgármester.

Ha már postahivatal nem lehet ott, reméljük, legalább ez a megoldás megvalósul.