A Dayka-átkötés. Hamarosan azon a területen is elkezdenek dolgozni, ahol most még forgalom halad

A Dayka-átkötés kivitelezése során hamarosan azon a területen is elkezdenek dolgozni, ahol most még forgalom halad, ezért november 6-án, hétfőn 10 órakor végrehajtják a forgalmi átállást az útépítkezés környezetében: a forgalmat átterelik az elkészülő új szakaszra, ezzel új forgalmi rend lép életbe. A végleges forgalmi rendnek megfelelő jelzőlámpákat csak később üzemelik be, az ideiglenes forgalmi rendről jelzőtáblák tájékoztatják a közlekedőket. Az ideiglenes forgalmi rend a tervek szerint az év végéig lesz érvényben.

A terelések

A változások

– Az Uitz Béla utca felől érkező autósok nem fogják tudni használni a Kálvin János utca Petőfi Sándor utca felé tartó szakászát, ezért a forgalmat a Meggyesalja utcára fogják terelni, ahol az oda bekötő új szakaszt (Dayka-átkötés) megnyitják az autósok előtt a Dayka Gábor, illetve a Petőfi Sándor utca felé.

– A Diósgyőr felől érkezők a Petőfi Sándor vagy a Dayka Gábor utcáról tudnak majd ráhajtani a Dayka-átkötésre, és onnan a Meggyesalján keresztül az Uitz Béla vagy a Papszer utca felé tovább haladni.

– A Szent István téri nagyparkolót csak az Uitz Béla utca felől, a Meggyesalja utcáról ráfordulva, a Rácz György utcán keresztül tudják majd elérni az autósok.
– A Petőfi Sándor utca 1. és 7. szám közti részét lezárják.

– A Rácz György és Hunyadi János utcát összekötő útszakasz is lezárásra kerül (a Bartók térnél).

– Az Erzsébet téren található ideiglenes buszmegállót áthelyezik a Dayka Gábor utca új szakaszára, és megálló kerül a Meggyesalja utcára is.

– A Rácz György és Meggyesalja utcákon felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy fokozott odafigyeléssel közlekedjenek, tekintettel arra, hogy a Kálvin János, Meggyesalja és Dayka Gábor utcák továbbra is munkaterületnek számítanak.