Sej. Munkásőr karszalagban, fekete bőrkabátban koszorúzták meg a volt MSZMP-székházat

Megkoszorúzta a II. János Pál pápa téri, (régi nevén Köztársaság téri) volt MSZMP-székház ablakát a Munkásőr Emléktársaság a Magyar Antifasiszta Ligával karöltve október 29-én. Olvasónk fotói szerint a koszorúzáson Sej László, a Munkásőr Emléktársaság szervezője szürke munkásőr egyenruhában, munkásőr derékszíjban, munkásőr-emblémás karszalagban vett részt, ő a koszorúzás mellett telefonjával dokumentálta is a történéseket:

Sej László munkásőr karszalagban – Fotó: Olvasónk
Sej László munkásőr karszalagban – Fotó: Olvasónk

Társa a klasszikus fekete bőrkabát mellett döntött, ebben vett részt az akcióban, de hogy viselete eredeti ÁVÓ-s kabát-e, vagy egy jól sikerült replika, azt sajnos nem tudjuk megállapítani a fotók alapján.

A bőrkabátos koszorúzás a volt pártház ablaka alatt – Fotó: Olvasónk
A bőrkabátos koszorúzás a volt pártház ablaka alatt – Fotó: Olvasónk

Az ablak rácsaira kikerült koszorú szalagján látható felirat szerint „A pártház védőinek emlékére” tartották a kis létszámú megemlékezést. A koszorúk helyén szombat este már csak mécsesek maradtak.

A karszalagon látható munkásőr emblémán az aranyló kalászból és fogaskerékből álló körön belül a magyar zászló és egy géppisztoly látható, felül a vörös csillaggal. Ezért az Egri Járási Ügyészség 2021-ben önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt már vádat emelt a Hagyományőrző Munkásőr Társaság országos parancsnokával szemben.

A pártház ostroma 1956. október 30-án a forradalom egyik legfontosabb eseménye volt, azt a felkelők csak komoly fegyveres harcokban tudták elfoglalni. A támadás előtt a pártház őrségét ellátó államvédelmis karhatalmisták az uniformisukat rendőr egyenruhára váltották át. Az ostrom után az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, a tömeg a foglyokat megragadta, ütlegelni kezdte, majd az első hét, rendőrruhába bújt államvédelmis sorkatonát falhoz állították és lelőtték. Két holttestet a helyszínen összegyűlő tömeg fejjel lefelé a tér fáira akasztott, ütlegeléssel és egyéb módon szidalmazta és meggyalázta. A lincselések a forradalom leverése után hivatkozási alapul szolgáltak a megtorlások keménységére, a halálos ítéletekre.https://telex.hu/belfold/2023/10/29/munkasor-tarsasag-koszoruzas-mszmp-parthaz