Súlyos képet fest a kórházi fertőzések száma az országban. Tovább árnyalja a képet, hogy az adatok évről évre romlanak. Most azonban a Direkt36 cikkéből konkrétanaz is kiderült, hogy mely intézmények hogyan teljesítenek a “szégyenlistán”.

Az elemzés legfőbb eredményei a következők:

  • kiderült, hogy nem mindig a súlyos eseteket ellátó nagy kórházakban történik arányaiban sok fertőzés, sőt, van néhány kisebb intézmény, amely minden fertőzéstípus esetén rosszul teljesít;
  • Budapest kórházaiban a bejelentett fertőzések alapján sok a probléma, de vidéken is több városi kórházban hasonló a helyzet; a legkritikusabb osztályok az intenzívek, a sebészetek és a belgyógyászatok, de találtunk olyan esetet, amikor a pszichiátrián harapóztak el a fertőzések;
  • a betegek halálát a kórházak csak nagyon kis százalékban tudják be a kórházi fertőzéseknek, közben azonban a fertőzéses esetek 30-40 százalékában a beteg meghal;
  • az elemzés többek között a budapesti Jahn Ferenc, a Károlyi Sándor, a Szent János és a Bajcsy-Zsilinszky kórházakban mutatott ki nagyobb bajokat. Az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók esetében Cegléd, Eger, Pápa kórházai szerepeltek nagyon rosszul.

 

Ez az összehasonlítás korábbi évek adatai alapján készült, amelyeket a Társaság a Szabadságjogokért perelt ki az államtól és bocsátott a rendelkezésünkre. 2015–16-os adatokról van szó, de több jel is utal arra, hogy az akkori kép nem változott lényegesen.

Egyrészt azóta is évről évre egyre több kórházi fertőzést jelentenek a kórházak, a koronavírus idején pedig sosem látott mélypont jött el: 2015-höz képest 2021-re az összes kórházi fertőzés előfordulása mintegy két és félszeresére nőtt.

A multirezisztens kórokozók tekintetében az átlagtól lényegesen jobban teljesítenek a B-A-Z megyei kórházak. (Ebben a táblázatban az első hely a legrosszabb – legtöbb fertőzés, az utolsó pedig a legjobb – legkevesebb fertőzés.)
A legrosszabbul a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház teljesít, ők a 37. helyen szerepelnek. A BAZ Megyei Központi Kórház a lista 46. helyén található, ami már az átlagtól jobb eredményt jelent. Az ózdi Almási Balogh Pál Kórház az 51. helyet foglalja el a felsorolásban, a Miskolci Semmelweis Kórház pedig a 76. helyen szerepel, amivel a legjobbak között tartják nyilván. Ettől kevesebb fertőzéssel csak a Kazincbarcikai Kórház (79.hely) és az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet (84. hely) büszkélkedhet. A Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet egyébként az egész országban a legjobban teljesítő intézmény ebben a kategóriában.

A második ábrán a clostridium difficile fertőzések előfordulása látszik. Ez egy vészes hasmenéssel járó gyakori kórházi fertőzés, a legyengült kórházi fekvőbetegeknél súlyos esetben – és ha nem kezelik megfelelően – életveszélyes bélgyulladáshoz vezethet.

Ebben a kategóriában is az átlagtól jobban teljesítenek a megye kórházai. A legrosszabb, 30. helyen a Miskolci Semmelweis Kórház áll, utána a BAZ Megyei Központi Kórház a 48. helyen. A megye többi kórháza a legjobbak között szerepel. Az ózdi Almási Balogh Pál Kórház 68., a Kazincbarcikai Kórház a 72. közvetlenül utána a 73. helyen Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház és a megyében itt is az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet teljesít a legjobban, a lista 74. helyét foglalja el.

A harmadik ábrán a véráramfertőzések előfordulását látjuk. Ezek azok az esetek, amikor a kórokozók a vérkeringésbe bejutva nagyon súlyos állapotot – vérmérgezést vagy szepszist – idéznek elő, amely az esetek egy jelentős részében halálos.

Ebben a kategóriában már nem teljesítenek olyan kiemelkedően a megye kórházai, mint a korábbi kettőben, kivétel a Kazincbarcikai kórház, amely itt is a legjobbak között van. A legtöbb fertőzés az Almási Balogh Pál Kórházban alakult ki, ők a 21. helyet foglalják el a listán, őket követi a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a maga 37. helyével. Az országos átlagtól jobb teljesítménnyel következik a BAZ Megyei Központi Kórház a lista 47. helyén, majd a Miskolci Semmelweis Kórház az 56. helyen. A Kazincbarcikai Kórház a 70. helyen szerepel, ezzel az ország 5. legjobban teljesítő kórháza ebben a kategóriában.

A megye kórházai jól teljesítenek a kórházi fertőzések tekintetében, bár azt hozzá kell tenni, hogy magyar adatok meglehetősen rossznak számítanak Európában. Aki további részletekre is kíváncsi, a Telex cikkében egyéb adatokat is megtekinthet.