Mit csinált Lengyelország jobban, hogy a szegénységből kitörve megelőzte Magyarországot?

Annak ellenére ugyanis, hogy 2005 és 2007 között, majd 2015-től egész mostanáig a lengyeleknél is egy olyan kormány volt hatalmon, amely nem vette túl komolyan a jogállamiságot, és szívesen kezelte Brüsszelt ellenségként, ott az EU adta lehetőségeket sokkal jobban használták ki, mint a magyar politikusok.

Mielőtt arra térnénk ki, hogy hogyan sikerült a lengyeleknek megelőzni minket, nézzünk néhány számot! Meglepő, de az egy főre jutó GDP-ben csak 2020-ban került Lengyelország Magyarország elé, az óta viszont egyre inkább eltávolodik tőlünk. Persze volt honnan felzárkózniuk: 2004-ben az egész EU-ban csak Lettországban volt ez a mutató gyengébb, mint ott. Mára viszont már az EU-átlag 80 százalékát el tudták érni, ami még mindig elmarad a szlovén vagy a cseh szinttől, de azért jókora előrelépés volt.

A lengyelek egyébként annyira pörgették a gazdaságukat, hogy még egy egész nagy bravúr is összejött nekik: a 2008-as válságban és az EU 2011-2012-es krízisében sem akadt egyetlen negyedév sem, amikor csökkent volna a GDP-jük. 2020-2021-ben aztán ez már megtörtént, azt a sokkot ők sem tudták megúszni.

 

A GDP persze egy dolog, van ennél sokkal kifejezőbb szám is arra, hogy az átlagember mit érez meg a gazdaság növekedéséből. Az egyik legjobb a tényleges egyéni fogyasztás mutatója – ez azt méri, hogy mennyi fogyasztási cikket és szolgáltatást vásárolnak a háztartások, illetve mennyit ad nekik az állam és a nonprofit intézmények. Ebben a lengyelek ritka gyors növekedést produkáltak az EU-csatlakozásuk utáni kilenc évben, míg mi 2005-ben beálltunk egy tizenegy évig tartó stagnálásra. Ahhoz képest, hogy kezdetben mennyivel a lengyelek előtt voltunk, mostanra még mindig nem sikerült eljutnunk oda, ahol ők 2012-ben tartottak.http://hvg.hu