Skip to content

Matyó föld. Tini lányával vetette fel a gyámügyes mezőkövesdi nő, hogy szexel

Matyó föld. Tini lányával vetette fel a gyámügyes mezőkövesdi nő, hogy szexel

Az eset kétdiplomás főszereplője ráadásul gyámügyesként más szülők gyermekeiről döntött. A nőt végül a gyermek apja buktatta le.

Másfél éven keresztül kényszerítette lelki zsarolással kamaszlányát a mezőkövesdi B. Viktória, hogy gyermeke telefonnal videóra vegye, ahogy ő közösül újdonsült barátjával. A lánynak az aktusok után anyja készülékére át kellett küldenie a felvételeket, melyeket így a pár bármikor újra megnézhetett.

A nőt végül a gyermek apja buktatta le: amint tudomást szerzett az eseményekről, a rendőrséghez fordult. B. Viktóriát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják – írja a Blikk.

Az erősen traumatizált lányt és kisebb testvérét azonnal elvették B. Viktóriától, az eset kirobbanása óta az édesapjukkal élnek.

A történet már önmagában is elképesztő, ám még furcsább árnyalatot kap azzal, hogy egy olyan személy követte el, akinek a gyermekek óvása, védelme a hivatása. Márpedig itt pontosan erről van szó. A kétdiplomás B. Viktória ugyanis hosszú éveken keresztül a helyi családsegítőben dolgozott, előtte pedig egy katolikus iskolában volt tanár. Utolsó munkahelye a Máltai Szeretetszolgálat mezőkövesdi kirendeltsége volt, először helyettes, majd vezető beosztásban. Természetesen amint kitudódott, hogy mit tett, innen is távoznia kellett. Jelenleg alkalmi munkákból él.

A Blikk információi szerint a gyerekek még kicsik voltak, amikor Viktória elvált a férjétől. A válás után anya és lánya kapcsolata hektikus volt, akadtak jobb és rosszabb időszakok. A gyerek úgy érezte, az anyja rajta vezeti le, ha bármilyen problémája akad az életében. Viszonyuk akkor vált kifejezetten rosszá, amikor a nő életében feltűnt az a férfi, akivel a felvételeken látható.

„Védencem mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. Rettentően sajnálja, amit tett. A partnerével szakított és nagyon reméli, hogy még láthatja a gyermekeit” – fogalmazott B. Viktória jogi képviselője, dr. Lichy József. A B. Viktória szabadlábon védekezhet



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2023.10.28. 19:17

    Hát ez nem kerek.

  2. Névtelen
    2023.10.28. 20:40

    És akkor Ő mitől is gyámügyes?

  3. Névtelen
    2023.10.28. 21:55

    A rabló és a pandúr esete. Tanult a védencei szüleitől.

  4. Névtelen
    2023.10.29. 10:28

    Ba+! Nem volt saját mobilja, saját szelfi botja? Ki vágta össze a felvételeket?

    Ha, felkért volna egy gyöngyöspatai operatört, az ügyvédek megvédték volna
    a csőbehúzástól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük