Ha az energiaitalt tiltják, tiltsák a kólát is

Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára a szervezet korábbi közleményét ajánlotta figyelmünkbe, melyben közölték: sajnálatosnak tartják, hogy két ismert politikus kiállt a nyilvánosság elé, és pontos információk hiányában megfogalmaztak – remélhetőleg csak – egy magánvéleményt, „amely nem fedi a valóságot, illetve csak féligazságokat tartalmaz.”

Például azt, hogy az elmúlt években az energiaital-fogyasztással kapcsolatban több súlyos eset is napvilágot látott, konkrétan pedig megnevezték a tavalyi hatvani tragédiát, amikor egy kisfiú veszítette életét. Ezzel szemben a valóság az, hogy az említett kisfiú halálához semmi köze nem volt az energiaitalnak, ezt pedig a kisfiú édesanyja is elmondta, tovább egyetlen eset sem volt, amikor kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy »pusztán« az energiaital fogyasztása bármilyen súlyos vagy életveszélyes esetet okozott volna

– fogalmazott a kommünikében Csibi.

Hollik István és Nacsa Lőrinc valóban megemlítette a bejelentésben, hogy a mentőszolgálat az elmúlt négy évben átlagosan évi száz olyan esetet rögzített, amikor 18 év alatti gyermeket energiaital miatt kellett kezelni. Hogy ezt az adatot honnan szedték, nem tudni. A 24.hu megkereste az Országos Mentőszolgálatot, többek közt kíváncsiak lettünk volna arra, hogy évekre bontva hány esetet látnak el az energiaital miatt, de Győrfi Pál szóvivő – írásos ígérete ellenére – többszöri érdeklődésünkre sem válaszolt.

Így maradt a Nemzeti Népegészségügyi Központ éves jelentése kiindulási pontnak. Ebben az áll, hogy 2022-ben összesen 26, 15 éven alulit regisztráltak, akinél legális élvezeti cikkek – vagyis cigaretta, kávé vagy energiaital – miatti mérgezéses tünetek fordultak elő, és további 19-et a 15–19 éves korosztályban.

LAKATOS PÉTER / MTISajtótájékoztatón a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban 2023. október 18-án.

A Magyar Energiaital Szövetség állítja, szeretné megvédeni a gyermekeket a veszélyektől, és következetesen hirdeti, hogy a gyermekek számára a koffeinfogyasztás nem ajánlott: tehát nemcsak az energiaital, hanem semmi, ami koffeint tartalmaz, így például a kóla sem.

A pontos tájékoztatás kedvéért szeretném megjegyezni, hogy egy liter kólában annyi cukor van, mint egy liter energiaitalban, és egy literben annyi koffein, amennyi egy doboz energiaitalban. A kólát szinte már családbarátként hirdetik, és literszámra töltenek magukba a fiatalok, legtöbbször úgy, hogy a szülő veszi meg. A koffein élettani hatása pedig ugyanaz. Ha tehát valóban az a cél, hogy a gyermekeket védjük meg a koffein fogyasztástól, és ennek csak a tiltás az egyetlen módja, akkor álláspontunk szerint tiltsunk be a részükre mindent, ami koffeint tartalmaz: kávét, energiaitalt és kólát is

– írta Csibi Sándor.

De akkor kinek van igaza?

Juhász Anna Evelin, az Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) Tudományos Bizottságának tagja a 24.hu-nak arról beszélt, hogy a koffeintartalmú üdítőitaloknak, például a kólának a koffeintartalma jóval alacsonyabb, mint a kifejezett energiaitaloké, ugyanakkor igaz, hogy egy presszókávéban közel ugyanannyi koffein van, mint egy 250 ml-es kiszerelésű serkentőitalban.

Elmondta: az energiaital-fogyasztás biztonságáról jelenleg még nincs tudományos konszenzus. A gyártók szlogenjei szerint a serkentőitalok fogyasztása biztosítja a szellemi és a fizikális teljesítmény növeléséhez szükséges energiát.

Sportolókon végzett kutatások eredményei alapján elmondható, hogy a koffein sportteljesítmény-fokozó hatást tud kifejteni. Elsősorban hosszabb állóképességi teljesítmények fokozásáról, a kimerüléshez vezető időtartam megnyúlásáról, a fókuszérzet javulásáról számolnak be. Azonban egyre több tanulmány és esetleírás számolt be a serkentőitalok fogyasztásával összefüggésbe hozható (az esetek nagy részében 18 éven aluliakat érintő), nemkívánatos vagy éppen káros hatásokról, melyet elsősorban a koffein-túladagolás miatt bekövetkező szív- és érrendszeri események jelentenek

– fogalmazott a szakember.

Arra a kérdésre, milyen mértékű lehet az az energiaital-fogyasztás, amely már kockázatot jelenthet egy 18 évnél fiatalabb gyermeknek, Juhász Anna Evelin rámutatott, egy átlagos, 250 ml-es energiaital koffeintartalma 65–75 milligramm, igaz, már fellelhető a polcokon a 1,5–2 literes kiszerelés is, melynek a koffeintartalma elérheti az 1200 milligrammot is. Hozzátette, ez a mennyiség rövid időn belül elfogyasztva már kockázatosnak mondható. Ugyan az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2015-ben megjelent állásfoglalása szerint a gyermekek (10–18 év) számára napi 3 mg/ttkg a biztonsággal fogyasztható felső határérték, a hangsúly a rövid időn belüli elfogyasztáson van – szögezte le.

MÁTHÉ ZOLTÁN / MTI

A kockázat szerinte inkább abban rejlik, hogy a fiatalok számára szinte divatossá vált a fogyasztásuk, hiszen egy olcsó, könnyen elérhető serkentőitalról van szó, melyből rendszeresen naponta akár többször is fogyasztanak, ez pedig növeli a koffein-túladagolás kockázatát. A különböző ízesítések pedig kifejezetten hívogatók a fiatalok számára.

Egyetértett ezzel Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke is, aki leszögezte: gyermeknek az energiaital egyáltalán nem javasolt, hiszen egyetlen doboznyi energiaitalban több koffein van, mint amennyi biztonságos egy gyermek, de akár egy kiskamasz számára is.

A koffein és az energiaitalokban található serkentő összetevők gyermekeknél okozhatnak heves szívverést, szapora pulzust, fejfájást, szorongást, idegességet, „túlpörgést”, alvászavart, de akár hányást vagy hasmenést is. A krónikus betegséggel élő gyermekek esetén a mellékhatások kockázata nagyobb

– magyarázta.

Hozzátette, egy kutatás szerint már néhány korty energiaital egy kamasz stresszhormonok szintjét akár 74 százalékkal is megemeli. És ha a hatás ilyen drámai az egészséges, erős szívű fiatalokra, akkor különösen káros lehet a vérnyomásos betegekre. A ritmuszavar, a fejfájás, a magas vérnyomás és a szorongás is gyakori panasz – tette hozzá.

A hirtelen, nagy mennyiségben elfogyasztott energiaital koffeinmérgezést okozhat, ennek tünetei pedig „a megnövekedett vérnyomás és pulzusszám, a szívritmuszavarok, a koszorúérgörcs, de leírtak már szívinfarktust és kardiomiopátiát is. Emésztési és vesebetegségek is előfordulhatnak, mint a hányás, májgyulladás, veseelégtelenség vagy a metabolikus acidózis, az idegrendszeri mellékhatások közé pedig az epilepsziás rohamok, az agyi érgörcs, az agyvérzés, az akut pszichózis és a kockázati magatartásformák tartoznak.”

Felhívta a figyelmet egy új tanulmány eredményére is, mely szerint az energiaitalt fogyasztó kamaszok később gyakrabban válnak drogfogyasztóvá. Havasi Katalin szerint ez alapján kijelenthető, hogy az energiaital lehet az új kapudrog.