Skip to content

Végre itt egy mindentudó és ingyenes PDF-szerkesztő, amelyben még mesterséges intelligencia is lapul

Végre itt egy mindentudó és ingyenes PDF-szerkesztő, amelyben még mesterséges intelligencia is lapul

Bár PDF-szerkesztőkkel Dunát, pontosabban internetet lehet rekeszteni, amelyik ingyenes, annak azért vannak funkcióbeli hiányosságai, amelyik viszont sokat tud, azért a pénztárcába kell nyúlni. Ezért is számít üdítő kivételnek egy olyan program, amely nemcsak hogy mindent tud, amit egy PDF-szerkesztőtől elvárhatunk, de még mesterséges intelligencia is került bele, és – egyelőre – egy fillért sem kell fizetni érte.

Mindent tud, amit egy PDF-szerkesztőnek tudnia kell, és még ChatGPT integrációval (GPT-3.5 nyelvi modellel) is megerősítették a PDFgear programot, ami mindennek tetejébe még ingyenes is. Tényleg sokoldalú a tudása: egyesíteni, szerkeszteni, konvertálni, nyomtatni, űrlapokat kitöltetni lehet vele, sőt akár egérrel, kézírással is el lehet látni egy PDF dokumentumot. Az említett chatbot pedig összefoglalhatja egy-egy hosszabb dokumentum tartalmát, vagy segíthet a lényegesebb információk gyors elérésében. A programban nincsenek vízjelek, sem rejtett költségek.

© PDFgear

Mindez túl szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, pedig valóban így van. A fejlesztők hangsúlyozzák a program oldalán, hogy az alapvető funkciók még sokáig ingyenesek maradnak, és majd csak a további fejlettebb szolgáltatásokért kell fizetni, de akkor sem sokat. „Azt szeretnénk, hogy a PFDgear mindenki számára elérhető maradjon” – mondja a PDFgear vezérigazgatója és társalapítója, hozzátéve, hogy a PDF-szerkesztő ingyenessége stratégiai döntés volt, amit több tényező kombinációjával tudtak meghozni. Befektetések segítik fedezni a működési költségeket és az általuk használt MI-technológiát.

A valóban különleges program felkavarhatja picit a PDF-piac állóvizét. E piac teljes értéke jelenleg meghaladja az évi 20 milliárd dollárt, és egy valóban ingyenes és nagytudású PDF-szerkesztő igazán zavaró lehet.

A PDFgear windowsos és maces változatban egyaránt letölthető, sőt iPhone-os változata is van. A kapcsolódó YouTube-csatornán számos gyakorlati videós útmutató is elérhető a programhoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük