A Momentum kiszállt az ellenzéki együttműködésből

Donáth Anna durván megtámadta Dobrev Klárát – a Momentum kiszállt az ellenzéki együttműködésből

Donáth Anna, a Momemtum képviselője
Donáth Anna FB-oldala

 

A hazugság kultúrájával vádolta meg a liberális párt európai parlamenti listavezetője a DK-t, mondván, ugyanazt képviselik, mint a Fidesz. A Válasz Online-on megjelent írás szerint Donáth úgy gondolja, hogy a Momentum az igazságra épülő politikai kultúrára épül. A liberális politikus szerint átveri a szavazókat a béremelést sürgető és ígérő Demokratikus Koalíció. Pedig csupán arról van szó, hogy a szociáldemokrata DK szerint van az államnak, a kormánynak feladata a béremelésben, a liberális Momentum szerint meg majd a multik és a piac eldönti, ki mennyit keres.

Az ellenzék soraiban együttműködést akaró szavazók megrökönyödve olvasták Donáth durva hadüzenetét Dobrev Klára ellen. Azért sem értik ezt, mert a Momentum a DK hátán, vele egy listán indulva tudott csak bejutni az országgyűlésbe. Négy évvel korábban – egyedül indulva – nem tudták megugrani az 5 százalékos küszöböt.

 

A Momentum támogatottsága a parlamenti küszöb környékén tanyázik hónapok óta. Ettől nem lesz több szavazójuk.

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!