Banyatankkal lopták el a szavazósátrat

Vác, a Dunakanyar kapuja ellenáll a 7IGEN-es népszavazásnak. Tegnap, az alternatív népszavazás első személyes szavazási napján, a váci közterület-felügyelet több alkalommal megpróbálta felszámolni a 7IGEN-es szavazósátrat arra hivatkozva, hogy ahhoz a város jegyzője nem járult hozzá.  Az országos alternatív népszavazás aktivistái az ország több, mint 100 pontján a gyülekezési jogukat gyakorolva gyűjtik a szavazatokat, amit az önkormányzat nem köthet közterület-foglalási engedélyhez vagy közterület-használati díj fizetéséhez. Erről a TASZ álláspontja ITT olvasható.

De itt még nem ért véget a váci történet, kedd reggel (10.24.) ismeretlen ellenálló(k) egy gurulós bevásárlókocsiban (a köznyelvben banyatankeltulajdonították a szavazósátrat, miközben az aktivisták pakolták ki a szavazáshoz szükséges további eszközöket egy közeli autóból. Az aHang ez ügyben rendőri feljelentést tesz.

Az ország többi pontján zökkenőmentesen elindult Magyarország első alternatív népszavazása, országszerte kinyitottak a sátrak, ahol 16 éves kortól bárki véleményt mondhat az oktatás legsúlyosabb kérdéseiben. A mai nap délelőtt már több helyszínen sorban álltak az emberek, hogy szavazhassanak. Összesen eddig már több mint 20 ezren adták le a szavazatukat.