Zsebpénzt fizetett a fiatal fiúnak. Szexuálisan közeledett felé

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a 12 éves sértett felé – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A háziállatokat tartó vádlott és az állattartás után érdeklődő gyermek 2021. év áprilisában ismerkedtek meg egy borsodi kistelepülésen, majd 2022. januártól a sértett – a szülei tudtával és beleegyezésével – rendszeresen eljárt segédkezni a terheltnek a ház körüli teendőkben, amelyért a felnőtt zsebpénzt fizetett a fiatal fiúnak.

2022. április és május hónapokban a vádlott és a sértett több alkalommal is szexuális cselekményt végeztek a terhelt kezdeményezésére. A felnőtt a gyermek együttműködését kis értékű ajándékokokkal és nagyobb értékű ajándék ígéretével honorálta.

A bűnös kapcsolatnak a sértett vetett véget, aki előbb a vádlottat tájékoztatta ezen szándékáról, majd mivel a felnőtt folytatni akarta azt, a gyermek az édesanyjának is beszámolt a történtekről.

A bíróság a terheltet szexuális visszaélés bűntette miatt 2 év 8 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna.