Valamilyen módon… Szunyókálás után, egyelőre eredmény nélkül a miskolci omladozó épülethomlokzatok ellen

Bevezette a miskolci önkormányzat a településképi kötelezés intézményét, melynek lényege, hogy a hivatal kötelezheti a belvárosi épületek tulajdonosait az ingatlanok rendbetételére.
Augusztus 29-én a Weidlich-palota körülbelül tíz éve felújított homlokzatának egy része omlott le, néhány nappal korábban pedig a Széchenyi utca 33. számú épületé.  Azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem rendelkeznek a felújításhoz szükséges pénzügyi forrásokkal valamilyen módon segítik majd.

Fotó: Archív

A város több évtizeden keresztül nem alkalmazta az egyébként rendelkezésére álló településképi kötelezés intézményét. A történteket követően azonban – a főépítészeti kabinet kezdeményezésére – az önkormányzat megteremtette a jogintézmény alkalmazásának lehetőségét.

Innentől fogva tehát „településképi kötelezési eljárás a településképi követelmények megsértése, be nem tartása, a településképi bejelentés elmulasztása vagy a bejelentési eljárás során tudomásul vett tevékenységtől eltérő végrehajtás esetén” számításba jöhet Miskolcon is. Tizenhárom esetben már felhívást tett közzé a városháza a különböző elhanyagolt ingatlanok tulajdonosánál. (via Minap.hu)