Miskolc. A CSIRKEFARHÁT mágikus hatása. Sztem be kellene tiltani, ez egy brutális tudatmódósító eszköz

4 Responses

  1. „A rendőrök nem rendszeresített fegyvereket használtak. A gumilövedékes puskák akár emberi életek kioltására is alkalmasak. Ráadásul a sérülések alapján azt lehetett látni, hogy az emberek fejére céloztak. Tömegoszlatásnál elsősorban a figyelmeztetés lenne a cél és eleve lábra illene/kellene célozni.

    14 ember szenvedett súlyos szemsérülést, köztük többen meg is vakultak.

    A megemlékezők ellen uszították a kialvatlan rendőröket Minden tiszteletem a rendőröké, akik nagyon fontos munkát végeznek, de akkor komoly szakmai hibákat követtek el. Nincs mit szépíteni, ez Gyurcsány politikai nyomására történt rendőrattak volt. Ahogyan már szóba került, vidékről – úgy tudom, Gyula környékéről – hoztak rendőröket, akiket aludni sem engedtek. Aznap éjjel, amikor mi, szervezők mentünk haza, azt láttuk, hogy ezek a rendőrök egymás hegyén-hátán alszanak a villamossíneken. Konkrétan a járdán is feküdtek, annyira ki voltak készülve. Ez amolyan kényszerbevetés volt számukra, de azt sikerült elérniük az őket irányítóknak, hogy a békés megemlékezőket is »szemét jobbosoknak« titulálják. Abban az időben a fővárosi főügyész a DK mostani »igazságügyi biztosa«, Ihász Sándor volt. Sok embert bevittek a rendőrségre és sajnos fogdai kegyetlenkedésekről és koncepciós eljárásokról is hallottunk. Egy csoda szép napnak kellett volna lennie az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának, erre vetett szörnyű árnyékot, ami történt.”

    „A mai napig álmodom az iszonyattal, amit átéltünk”

  2. https://uploads.disquscdn.com/images/023a3db5e4e0a894efac251929366d4b0236ba7ad1abda80891f9a05300e8fbb.jpg?w=800&h=540

    1. Látom, a barikádon vagy és élvezed. 🙂
      https://i0.wp.com/wp.usatodaysports.com/wp-content/uploads/sites/88/2011/10/screen-shot-2011-10-
      28-at-10-54-38-am.png?resize=617%2C449
      Pedig, hiába ’56 emléke, le lehetne szállni róla Vannak nők is a világon. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű