Hipó került a vízvezetékbe az ELTE-n, rengeteg kísérleti állat pusztult el

A 444 tudomása szerint a melegvíz-körből több alrendszerbe is átszivárgott a magas klórtartalmú hipó, vagyis a nátrium-hipoklorit. Például a központi lágy vizes rendszerbe, ami duplán tisztított, semleges kémhatású vízzel látja el a legkülönbözőbb laborokat, de került hipó egyes tanszékek saját hálózataiba is.

A dologra értesülésünk szerint azért figyeltek fel, mert vasárnap este tömegével kezdtek dögleni a halak egy biológiai laborban. Úgy tudjuk, vannak kutatási projektek, amiket akár több hónappal is visszavet az érintett halak pusztulása.Először nem ismerték a pontos okot, de hétfőre kiderült, hogy a hipó, illetve az anyag kijutása volt a ludas, és az is, hogy több alrendszer érintett. Az egyetemnek tudomásunk szerint van biztosítása, a pontos károk felmérése még folyik. Nemcsak élő állatok károsodtak, valószínűleg rengeteg mérési eredményt is kidobhatnak, amelyekhez a hét elején lágy vizet használtak.

444.hu