Háború Izrelben

Túszul ejtett katonák, utcai harcok Izraelben a Hamász reggeli támadása után

Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, és utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel – jelentette a helyi média Izraelben szombaton.

Palesztin hírforrások alapján az izraeli közszolgálati tévé arról számolt be, hogy izraeli katonákat ejtettek foglyul és hurcoltak a Gázai övezetbe a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Izraelbe behatolt egységei.

Ablakokból készített, és az izraeli tévékben is bemutatott videofelvételek szerint nem csak gyalogos fegyveresek hatoltak izraeli területre, hanem járműveken közlekedő állig felfegyverzett Hamász-csoportok is, melyek az övezettől távolabbi területekre is eljutottak.

A helyi tévé négy halottról számolt be egy direkt becsapódás nyomán a Negev-sivatag Kuszeife nevű, beduinok lakta településén. Ezzel legkevesebb ötre nőtt az izraeli halálos áldozatok száma a korábban bejelentett, szintén egy rakétatámadásban megölt 75 éves nővel.

A Raim erdőnél az ország déli részén egy a fiatalok által kedvelt rendezvényt tartottak, amelyet fegyveres hamászosok leptek meg. A fiatalok menekülni próbáltak, segítséget hívtak az izraeli biztonságiaktól, a tévé szerint sokan megsebesültek.

Mintegy húsz helyen folynak harcok a Hamász behatolt fegyvereseivel, akik megtámadtak többek közt egy izraeli rendőrörsöt is. A szderoti polgármester felszólította városa és környékének lakosait a televízióban, hogy tartózkodjanak bezárt ajtók mögött óvóhelyeiken, semmiképpen ne menjenek az utcákra.

Joáv Galant védelmi miniszter széleskörű azonnali mozgósítást rendelt el a tartalékos erőknél. A jogrendszer  átalakítása ellen a tartalékos szolgálat megtagadásával tiltakozó Áhim Benesek, vagyis fegyvertestvérek nevű szervezet felszólította tagjait, hogy vonuljanak be behívásuk esetén. A szervezők bejelentették, hogy elmarad a szokásos százezres szombat esti tömegtüntetés, melyet negyvenedik hete tartanak a jogrend átalakítása ellen.

A szombati munkaszüneti nap, és sátoros ünnep ellenére a hadsereg szóvivője felszólította a vallásosokat, hogy kapcsolják be rádiójukat, tévéjüket, hogy értesüljenek a biztonságiak esetleges felhívásairól. Ugyanakkor a vezetékek megsérülése miatt számos helyen megszűnt az áramszolgáltatás, és a folyamatos rakétatámadás miatt jelenleg nem tudják helyreállítani a szolgáltatást.

Kibi Sabtáj rendőrfőkapitány az állami és biztonsági vezetők közül elsőként megszólalt az izraeli közszolgálati televízióban, s bejelentette, hogy gyakorlatilag háborús helyzet van Izraelben, s egyelőre nem sikerült úrrá lenni a behatolt Hamász-egységeken.

A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy kora délután összeül a rendkívüli biztonságpolitikai kabinet a tel-avivi főhadiszálláson, majd délután ötkor kormányülést tartanak.

Rakéták tucatjait lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, s fegyveres csoportok hatoltak be izraeli településekre.

(MTI)