A Nobel-díjas Krausz Ferenc az ukránokat segíti pénzjutalmával

Idén 11 millió svéd koronával, vagyis körülbelül 368 millió forint pénzjutalommal jár egy Nobel-díj. A fizikai Nobel-díjat hárman kapták megosztva, köztük Krausz Ferenc, aki így 122 millió forintot kapott. A Portfolio azt írja, Krausz a Deutschlandfunknak adott interjúban azt mondta, a pénzt a másfél éve általa alapított Science 4 People egyesületnek adja, ami a tudományos élet képviselőinek összefogása az ukrajnai háború által sújtott nehéz sorsú emberek megsegítésére. Elmondta, hogy az utóbbi időben elnyert díjainak anyagi részét szintén ennek az ukrajnai kezdeményezésnek adta.

Az egyesület első projektjeivel 30 olyan gyereknek segített, akik elvesztették otthonukat Kelet-Ukrajnában, és most egy kárpátaljai falu, Kisbakos általános iskolájában találtak menedéket.