Miskolc. A most elfogadott menetrendet az üzemi tanács sem támogatta

Az üzemi tanács sem támogatta a javaslatot

A politikus szerint a most elfogadott menetrend egy olyan mélypont, amelyből már nincs kiút a baloldalnak.

Így változik a miskolci tömegközlekedés október 14-től

„Ezzel a döntéssel ugyanis végérvényesen megbuktak! Megbuktak, mert Veres Pál a közgyűlés nyilvánossága előtt jelentette ki, hogy nem felelős a tömegközlekedés helyzetéért! Ha nem ő, akkor ki a felelős?” – tette fel a kérdést Hollósy András. Arra is kitért, hogy a tömegközlekedési vállalat szakszervezetei és üzemi tanácsa sem támogatta a szerintük mindent felforgató menetrendi változtatásokat. Arról is beszélt, hogy szerintük a városvezetés újabb eszeveszett kapkodás után, újabb blődségeket vezet be.

„A mindenki számára közérthető éjszakai É-s jelű járatokat, budapesti mintára 900-as előjelűre változtatják. A legnagyobb városrész, a csaknem harmincezres avasi lakótelep felé közlekedő 35-ös vonalon szóló buszok fognak közlekedni, ezáltal gigatumultust okozva, hiszen így sem fér fel mindenki a járatra” – részletezte. Azt is felvetette, hogy a Berekalja városrészben élőket ki tájékoztathatta arról, hogy már nem fog járni arrafelé busz.

„Ki tájékoztatta a várost átszelő 101B-s autóbusz utazóközönségét a drasztikus változtatásokról? Ember legyen a talpán, aki tudni fogja, hogy melyik járatra szálljon fel, amikor így is folyamatosan akadozó problémák vannak a megállói digitális tájékoztató rendszerekkel, és olykor még a fiatalok által közkedvelt mobil alkalmazások sem működnek pontosan” – hangsúlyozta.

Bizonytalan a jövő

A politikus azt arra is rámutatott, hogy a baloldali városvezetés nem egyeztetett a közlekedési vállalat szakszervezeteivel és üzemi tanácsával sem, ez pedig vélhetően törvénybe ütköző.