Rekonstrukcióra hivatkozva teljesen szétbarmolták a diósgyőri várat

Elhagyom a várost

A Modern Városok Program és a Nemzeti Várprogram keretén belül a miskolci önkormányzat további 12,7 milliárd forintot költött el eddig a felújítás második ütemére, amelynek kivitelezését az Épkar Zrt. és az FK Raszter Zrt. alkotta konzorciumra bízta.

A KÉT ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÁS AZONBAN EZ ÉV FEBRUÁRJÁBAN HIRTELEN AZÉRT VONULT LE AZ ÉPÍTKEZÉSI TERÜLETRŐL, MERT KIDERÜLT, HOGY A BELSŐ VÁR KÉT ÉSZAKI TORNYÁNAK 14-14 MÉTERES MEGMAGASÍTÁSAKOR A FALMAGOK MÁR NEM BÍRNÁK EL A TOVÁBBI SZINTEK SÚLYÁT, AMELYNEK STATIKAI MEGERŐSÍTÉSÉHEZ TOVÁBBI KÉTMILLIÁRD FORINT KELLENE.

Rostás László szerint nem történt tervezési hiba. A főmérnök úgy látja, hogy a második ütem előtt elvégzett alapos faldiagnosztika semmilyen szinten nem mutatta ki, hogy a szocializmus építési technológiája milyen mértékű rombolást okozott a falmagban. Pont az ilyen jellegű bizonytalanságok miatt különítették el a városházán azt a költségtartaléki keretet, amelynek összege – mint most kiderült – már nem elegendő ahhoz, hogy a tornyokat megerősítsék.

A főmérnök állítása igencsak meglepő. Mivel a Kádár-korszakban az összes magyarországi várat a műemlékvédelem által erőltetett mészkő-cementhabarcs párosítással lehetett csak rekonstruálni a Velencei Charta szellemiségében,

ÍGY KÖTELEZŐ ÖTVÖZÉSÜK MIATT AZ ÉPÍTÉSZEK MÁR ELŐRE BORÍTÉKOLTÁK, HOGY EZEK A FELÚJÍTÁSOK FENEKETLEN KÚTBA DOBOTT MILLIÓK, MAJD MILLIÁRDOK LESZNEK.

Kémiai tulajdonságai miatt ugyanis a cementhabarcs mindenképpen szerkezeti állékonyságromlást és statikai gyengülést fog okozni a mészkőben, még akkor is, ha tartószerkezeti teherhordó képességét idővel megnövelik. Ennek ténye már több mint 50 éve ismert hazánkban és ehhez még faldiagnosztika sem kell.

A diósgyőri vár két ütemben elvégzett, majd forráshiány miatt megrekedt ráncfelvarrása a magyar műemlékvédelem és építészszakma leglátványosabb kudarca. A fentiek tükrében ugyanis az illetékeseknek nem az elméleti rekonstrukció folytatásával kellett volna elsőként foglalkozniuk, hanem a Ferenczy-féle hozzáépítések eltávolításával.

Ezt a súlyos hibát azzal fokozták, hogy szándékosan (?) eltorzították a történelmileg és régészetileg igazolható várkastélyt, hogy az állítólag csaknem egymillió köbméter mennyiségben felhasznált beton segítségével ezt a műemléket is – kis túlzással és szarkasztikusan – az ország újabb, kicicomázott atomerőművé alakíthassák át.https://index.hu/kultur/jardasziget/2023/09/28/rekonstrukcio-diosgyori-var-rostas-kaszlo-miskolc-hiteltelen-tortenelemhamisitas-szakbarbar-muemlek/

Cikkünk szerzője építészeti szakíró. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.  Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést, várjuk az ön véleményét is!