
Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy az Andrada visszavonta az alsózsolcai újrahasznosító létesítésére vonatkozó engedélykérelmét!
Az előzetes vizsgálati eljárás helyett a vállalat – megelőzve a hatóság esetleges ilyen irányú kérését – környezeti hatásvizsgálati eljárást indít.
A további fejleményekről is folyamatosan tájékoztatni fogom Önöket!
Ebből a célból nem fogunk engedni és mindent meg fogunk tenni, hogy ez a beruházás belátható időn belül elkészüljön! Kizárólag a kormányon múlik az, hogy megkapjuk a szükséges forrást a projekt befejezéséhez. Bár ezt a posztomat nagy valószínűséggel nem fogja olvasni egyik kormánytag sem, mégis miskolci önkormányzati képviselőként, városfejlesztési tanácsnokként, miskolci polgárként is őszinte reményemet fejezem ki az iránt, hogy, (h)őseink tisztelete és a miskolciak megérdemlik ezt.
A felújítást be kell fejezni, nem szégyeníthetjük úgy meg a múltunkat, hogy egy torzót hagyunk az egyik legnagyobb magyar király által emelt vár mellett! Szolidaritásra és kormányzati segítségnyújtásra van szükségünk. Lehet hátrafelé mutogatni, de akkor soha nem fogjuk látni a célt. Márpedig a cél az újranyitás.
” a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
” a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
“a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
“Pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármester és Szarka Dénes a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese annak kapcsán, hogy a legfrissebb igazságügyi szakértői vélemény is alátámasztotta: az átépítés alatt álló Diósgyőri vár tornyait meg kell erősíteni.
„Korábban egy szakértői véleményt szereztünk be, arról, hogy folytatódhat-e a kivitelezés, de sajnos a szakértői anyagok azt támasztották alá, hogy további 2 milliárd forint kell a vár befejezésére az eredetileg elnyert keretösszegen felül” – mondta Szopkó Tibor. Hozzátette: egy utolsó szakvéleményt kért tőlük a szaktárca a tornyok állapotáról, amelyet ők megküldtek az Építési és Közlekedési Minisztériumnak. Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, de nem tudnák azt kinyitni a látogatók számára.”
érdekes
Jó reggelt! Felébredt az Andrada. Elolvasták a szakirodalmat
https://urbaland.eu/a-kornyezeti-hatasvizsgalati-eljaras-a-kornyezeti-hatastanulmany-es-a-kornyezetvedelmi-engedely/
https://2015-2019.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/nemzetkozi-kornyezetvedelmi-hatasvizsgalati-eljarasok
” a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
” a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
“a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, ”
“Pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármester és Szarka Dénes a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese annak kapcsán, hogy a legfrissebb igazságügyi szakértői vélemény is alátámasztotta: az átépítés alatt álló Diósgyőri vár tornyait meg kell erősíteni.
„Korábban egy szakértői véleményt szereztünk be, arról, hogy folytatódhat-e a kivitelezés, de sajnos a szakértői anyagok azt támasztották alá, hogy további 2 milliárd forint kell a vár befejezésére az eredetileg elnyert keretösszegen felül” – mondta Szopkó Tibor. Hozzátette: egy utolsó szakvéleményt kért tőlük a szaktárca a tornyok állapotáról, amelyet ők megküldtek az Építési és Közlekedési Minisztériumnak. Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy a várat be tudnák befejezni a most rendelkezésre álló összegből, de nem tudnák azt kinyitni a látogatók számára.”
Katika!
Az hogy lehet ,hogy amikor kirobbant a botrány akkor te “nem tudsz semmiről, ott se voltál veled nem egyeztetett senki”, de arról meg tudsz hogy visszavonták az engedélykérelmet…Kitől?És ha a benyújtáshoz nem volt közöd, akkor ehhez most mitől van?
Tűpontos! Nincs mit hozzátenni!0
olvasta a “portfolio”-ban az Andrada nyilatkozatát (rugalmas elszakadását Alsózsolcáról)
Mennek tapolcára csöbör után?
Akár
Közel Debreczeni úrelvtárshoz a debil kretén (=dékás) hozzászólásod szerint
Hol olvastál dékáról debil?
Dobrevgrádban?
A DK ott van minden sárga kukánál
Alsózsolcáról kihátráltak.
Há’mer megijedtek Rokker rőt szakállától
“Most Erdei bejegyzéséből kiderült: “Úgy tűnik, az Andrada visszavonta az alsózsolcai akkumulátor újrahasznosító engedélykérelmét! Érdemes volt tüntetni! Borsod-Abaúj-Zemplén megyen ne legyen a Fidesz kormány hulladéklerakója, veszélyes anyag-feldolgozó üzemeinek telephelye! Köszönet mindenkinek, minden pártnak, és szervezetnek, és a lakosságnak aki velünk tartott!”
Kiadó: Momentum Mozgalom”
a kisváros polgármestere meg ………
Hát ezek vagytok.
A kisváros polgármesterét csöbör cserbenhagyta, miskolc meg nem..Kínos cseléd?
Ócska bolsi sz@rkavarás
Unalmas már a viszályszításotok
Te vagy egyedül “miskolc”, mi?
Jelentsetek fel cseléd…
A zsolcai cseléd nem fog feljelenteni, mert ha kiderül a kiléte krumpilt fog árulni a zsolcai retekpiacon élete végéig minimálbérért.
nem hát:
“Hiába lett hazánk az európai akkugyártás egyik fellegvára, több koreai és hamarosan kínai cég gyárainak helyszíne, egy ilyen gyárba bejutni nehezebb, mint egy szigorúan őrzött katonai létesítménybe.
De nem adtuk fel, így közel két év próbálkozás után első magyarországi újságíróként sikerült bejutnom az SK Innovation komáromi gyárába, ahol szigorú felügyelet és szakértő kíséret mellett ismerkedhettem meg a lítium-ion akkuk gyártásának eddig csak felületesen ismert folyamatával.
Eredetileg videóként szerettem volna feldolgozni a témát, de az akkugyártás ma az egyik legnagyobb titokként kezelt folyamat a világon. A telefonok kameráit akkurátusan leragasztják a bejáratnál, a fóliák sértetlenségét pedig kilépéskor ellenőrzik, így a gyáron belül még a vezetők sem készíthetnek felvételeket. Egyfelől érthető az óvatosság, másfelől furcsa, hiszen a munkavállalók, köztük a mérnökök egy része is már megfordult hasonló pozícióban a konkurens gyárában is. Nagy csodák nincsenek, ráadásul a gyártósoron használt a megoldások egy része készen rendelhető erre specializálódott cégektől. A gyárlátogatás során saját felvételeket nem készíthettünk, így írásban, egyéb illusztrációk felhasználásával mutatom be az akkumulátorgyártást.”
Rokkernek kínos, hogy ellopta Csöbör közleményét
Ugyan.Porhintés, altatás. Időt nyertek. A balhé után tősgyökeres zoliéknak úgyis muszáj lett volna előírni a környezeti hatásvizsgálatot, aminek az időtartama minimum egy év….A cég elébe ment a dolognak és inkább megrendelték maguk a vizsgáltatot, hogy hamarabb induljon az óra….Ettől még ugyanúgy megépülhet , csak legfeljebb kicsit később… Szóval nem kell hátradőlni.
“Alsózsolca polgármestere egyedül elbánt a tájékozatlan, szélhámos Andrada-val.
Arra nem voltak képesek, hogy béreljenek 3 buszt és kiránduljanak egyet Németországba.
……
Sztori
1995
– Az Accurec GmbH megalapítása
1997
– A nikkel-kadmium akkumulátor üzem megnyitása Mülheim/Ruhr-ban
2001
– Vákuumos desztillációs technológia üzembe helyezése, 1000 t/évre bővítés
2004
– Az újrahasznosítás kiterjesztése a nikkel-fémhidrid akkumulátorokra
2010
– További évi 3000 tonna kapacitású vákuumkemencék üzembe helyezése
2011
– Indítsa el a Li-ion háztartási akkumulátorok újrahasznosításával kapcsolatos kutatást és fejlesztést
2013
– Indítsa el a kutatást és fejlesztést az autóiparból származó Li-ion akkumulátorok újrahasznosítására
2016
– Az új krefeldi központ és a Li-akkumulátor újrahasznosító üzem megnyitása
2020
– Működési engedély meghosszabbítása
2021
– Az új épületek befejezése: tároló és válogató épületek, valamint biztonsági raktárak”
https://accurec.de/umweltschut
A mülheimi nikkel-kadmium akkumulátorok újrahasznosító üzeme a legmodernebb a világon, és olyan arányban bocsát ki fémport, amely megközelíti a műszaki kimutatási határt.
Kadmium: < 0,001 g/h
Nikkel: nem mérhető
Krefeldi újrahasznosító üzemünkben HEPA szűrők (nagy hatásfokú részecskeabszorpció) vannak, amelyek a mért értékek szerint kimutathatóan javítják az ipari területen beszívott környezeti levegő minőségét.
Összes por: < 0,1mg/m3
Arzén: < 0,001 mg/m3
Kadmium: < 0,001 mg/m3
Ólom: < 0,001 mg/m3
Nikkel: < 0,001 mg/m3
(A megadott <0,001 mg/m3 érték azt jelenti, hogy az elem nem észlelhető)"
Akárhogy számolom ez majd negyedszázad tapasztalat
Addigra megtalálják Attila sírját a Sajó-Hernád közében
Csöbörre nem számithatott.Ahogy az alsózsolcaiak sem.Tény.
ótvaros bolsi blöff
pirulnak az arcok a nyilas misó házban. Zsócán köszönnek még nektek ti szerencsétlen balf….k?
Szembe a világgal. Mindent megtett a választó polgárok védelmében. Tény.
Ja…Mind a két lakossági fórumról rugalmasan távolmaradt…Mondjuk tény, hogy ezzel tehette a legtöbbet…:):)::)
mert egy provokátor Takta környéki fiatal taknyos focista Szerencs városából nyilvánosan meghívta?
Aha. Ott ültél Csöbör villás reggelijén? Miről is volt ott nagyban szó?
A választóit )akiket csöbör leszart) nem hívta villásreggelizni. Ők választották meg, nem a polgármesterek..
Ő lumpenproliságodad sem?
a polgármestereket viszont te választottad
A zsolcait meg is fogom legközelebb is.Csöbört nem..Aki a település ellen dolgozik arra nem szavazunk.Ennyi.
Még a szavakat is lopjátok
Településért
Település ellen
Ja, hogy nem hallgatta meg Mari nénit, amikor lekurvázta.
( Így Mari néninek nem kell megbocsátani önmagának)
Hja. A nem-setétzöldek már követelődnek. Mindenképpen akku újra felhasználást akarnak. Lapozd már fel
a miskolci egyetem diploma munkáit, cirka 2016-tól.
“A LIB-piacon tapasztalható növekvő kereslet következésképpen növekvő kimerült akkumulátor-hulladék-áramlást eredményez, amelyet újra kell hasznosítani ( Dorella és Mansur, 2007 , Yang et al., 2016 ). A LIB-ben található egyes anyagok potenciálisan mérgezőek, beleértve a fémeket, mint a réz, nikkel és ólom, valamint a szerves vegyi anyagokat, például a LiClO 4- et , LiBF 4- et és LiPF 6- ot tartalmazó mérgező és gyúlékony elektrolitokat ( Meshram et al., 2014 ). Ezenkívül egyes LIB-anyagok kritikusnak számítanak növekvő gazdasági jelentőségük és hiányveszélyük miatt, mivel néhány országban koncentrálódnak, és kínálatuk geopolitikai kockázatokkal szembesülhet.
Az elhasznált LIB-k is fontos másodlagos forrásai egyes fémeknek, amelyek ezekben az akkumulátorokban nagyon magas koncentrációban találhatók meg, néha még magasabb koncentrációban, mint a természetes érceikben ( Dorella és Mansur, 2007 ). Ha a kiégett LIB-ket megfelelően ártalmatlanítják, ezek a fémek visszanyerhetők és újra felhasználhatók, csökkentve a természeti erőforrásokra nehezedő nyomást. Ráadásul ezek a hulladékok veszélyt jelentenek a környezetre és az emberi egészségre ( Zhang et al., 2013 ). Így az elhasznált LIB-k újrahasznosítása segít enyhíteni a környezeti problémákat, és csökkenti a fémek kereslete és kínálata közötti szakadékot, hozzájárulva a természeti erőforrások megőrzéséhez ( Yang et al., 2016 , Zhu et al., 2012 ).”
Nyögdécselj még akksib@zi…
Csak neked mélysötét leszb1kának….
Menjél már magadnak! Még a technológia sincs meg:
Pyro+ Hydro ??????
Pyro+ Mech+ Hydro ???
Mech+ Hydro ???
Még a technológia sincs meg?Nocsak…Csöbör egész mást mondott:
“Alsózsolca a világ környezetvédelmének élén❗️
-200 új munkahely
-10 milliárdos beruházás
-A világ első KÖRNYEZETTERHELÉS NÉLKÜLI újrahasznosító üzeme’
Amikor a cseléd nem tudja mit hazudott korábban a gazdi…
Nem mondta; idézett a minisztériumi közleményt, ami
akár XXI. századi is lehet
elnézve az Andradamining vagyonkáját
a Zsolcaiak mellett áll. Vár a szakma döntésére
Ezt tényleg mondta.
És csöbör gazdád nem ismeri az idézőjelet?
azt az északhírnök sem ismeri
2023.09.21. 17:04
Ime a Jobbik-Opportunisták közleménye. Hol az idézőjel?
“Jobbik-Konzervatívok Miskolc
Facebook
https://www.facebook.com › JobbikMiskolc
kapukat a nagyközönség előtt. Ebből a célból nem fogunk engedni és mindent meg fogunk tenni, hogy ez a beruházás belátható időn belül elkészüljön!..”
Viszont az északhirnök nem az én pénzemen parlamenti képviselő…
Értem! Mivel az Északhirnök időnként elmulaszt idézőjelet hsználni, Csöbörnek sem kell! Így gondoltad, ruszkibérenc fideszcsicska?
Melyik lesz?
Mi lesz a termék?
fekete massza?
Ki szállítja a zárt technológiát
Vigyázó szemeteket Debrecenre vessétek !
minek?
Német akku jó, magyar akku rossz !
Német akkufeldolgozó jó, magyar akkufeldolgozó rossz
Nyugati akku jó Európában , keleti akku rossz Európában
NE ALSÓZSOLCÁN DOLGOZZÁK FEL A MISKOLC ROLLEREK DÖGLÖTT AKSIJAIT.
VIGYÉK MÁSHOVA!
TRIVIÁLIS!
Ha csöbör saját vagyonával áll garanciát arra hogy miskolcon csak a miskolci rollerek döglött akksiját dolgozzák fel akkor jöhetnek… Áll az alku?Vagy ennyire azért már nem izlik a dolog?
Legyen az átvevő hely Mokesz palotájában
Nem mokrai akarja mérgezni a zsolcaiakat, anem csöbör meg a fidesz
Tudjuk!
” Orbán megparancsolta az egymással versengő Kínának, USA-nak, Európának a zöld átállást.
Ráparancsolt az hazai/nem hazai autógyárak termékpalettájára. Előírta a Primobius, a Hydrovolt,a Duesenfeld, ACCUREC, REDUX akkufémkinyerő technológiák fejlesztését. Ilyen csávó ez a Viktor.”
Majd rájössz kukás kósa, amikor a kamionok a házad előtti kanyarban a parkoló autódra górnak pár tonna használt akksit, te szerencsétlen búbánat
“„Az Európai Unió döntött: 2035-től csak elektromos autókat lehet forgalomba hozni. Ezt utána kicsit puhították. De a szándék – a közlekedés zöldítése – nem fog változni. Milyen autókkal közlekedjünk?” – tette fel a kérdést azt Indexnek adott interjújában Áder János volt köztársasági elnök, amikor az akkumulátorgyártás került szóba. Áder többek között azt is mondta, hogy
ma a legfejlettebb, leggazdaságosabb technológia a lítiumion-akkumulátor;
az akkumulátorokat valahol elő kell állítani;
ha Magyarországon minden akkumulátorgyárat megépítenek, ami tervben van, akkor az európai igények 20 százalékát fogjuk kielégíteni;
szigorú környezetvédelmi normákat kell előírni.
„Higgyük el, ha ezt Németországban jónak tartják, akkor ugyanez a technológia, ugyanezzel a fegyelemmel alkalmazható Magyarországon is. Ha komolyan gondoljuk a közlekedés zöldítését, akkor szükségünk lesz a lítiumion-akkumulátorokra. Ha valaki mond egy másik technológiai megoldást, akkor felteszem a kezem és azt mondom, menjünk abba az irányba, de még senki nem mondott ilyet”
– mondta Áder János, aki beszélt arról is, hogyan telnek a hétköznapjai, amióta nem ő az államfő.”
ugyanez a technológia, ugyanezzel a fegyelemmel” – Na kérem itten van a kutya elásva!
chöbhör kató kisacconynak küldjük lyukóból ezt a romantikus számot, szeretnénk meghívni egy zártkörű 500 fős kisgrófó buliba. Mivel grófó fideszes így a megjelenés KÖTELEZŐ, póló alatt nem fontos viselni semmit, ahogy mindig is szokta.
https://www.youtube.com/watch?v=J83TLc4UrN0
miközben az árnykormány miniszterelnöke ukrán színekben;
https://www.youtube.com/watch?v=GHkvEjMTKMM
Értem. Alex Sorosnál volt a kamera és filmezte a férjét.