Miskolc. Városgazda  megcsinálja okosban

Megkezdődik a balesetveszélyes, erősen leromlott állapotú miskolci Búza téri aluljáró lépcsőinek a felújítása.

Dr. Mokrai Mihály önkormányzati képviselő egyébként a tavaly májusi önkormányzati ülésen közérdekű hozzászólásban sürgette a városvezetést a probléma megoldására, az aluljáró felújítására. Veres Pál polgármester írásban válaszolt néhány hét múlva a képviselőnek egy diplomatikusan bevezetett levélben: „Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a lehetőségeihez mérten törekszik a tisztelt képviselő úr által is jelzett – régóta ismert és orvoslásra váró – probléma mielőbbi megoldására.” Kiderült azonban, hogy a felújítás – a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szerint – mintegy 50 millió forintba kerülne. A városnak pedig nincs pénze az egyre romló állagú aluljáró felújítására, de – mint fogalmazott a levél – „folyamatosan vizsgálja azon lehetőségek körét, amelyek következtében mielőbb sor kerülhet a Búza téri gyalogos aluljáró korszerűsítésére…”

Nem halogatható

Most már az a helyzet következett el, hogy nem lehet halogatni az aluljáró lépcsőinek teljes felújítását. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szakemberei felmérték a lépcsők állapotát, majd – mint állítják – a munkát úgy ütemezték, hogy az a lehető legkisebb mértékben zavarja majd a közlekedést. Mindezek alapján az aluljáró lépcsősorainak három ütemben történő felújítása szeptember 11-én, hétfőn kezdődik.

boon.hu