Veres Pál kiemelte.  Az Ars Sacra fesztivál miskolci eseményeinek többsége a fesztivál békeüzenetéhez kapcsolódik

Több mint 420 koncerttel, kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várja a közönséget 88 településen – köztük Miskolcon – szeptember 16. és 24. között az 17. Ars Sacra fesztivál.

Fotó. Veres Pál a miskolci Hitközség udvarán. 

  A szakrális művészet az a művészet, amely az igazat, a szépet, a jót közvetíti az embereknek – hangsúlyozta az eseménysorozat sajtótájékoztatóján Budapesten az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke.  Dragonits Márta elmondta, az idei fesztivál kiemelt helyszínei Miskolc és az erdélyi Nagyszeben lesznek.

Toroczkay Ilona és Kolek Ildikó, a kuratórium tagjai hozzátették: a fesztivál 11 műfajban kínál programokat, és 150 templom nyitja meg kapuit, a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor például saját programsorozattal jelentkezik.

Keresztkoncertek

A kiemelt események között már harmadik éve szerepel a Keresztkoncertek sorozat, amelyen idén is fiatal zenészek lépnek fel négy egymást követő estén. A Belvárosi Nagyboldogasszony-templomban a Tutti Cantabile Énekegyüttes különböző egyházak énekeivel fogadja a közönséget, míg a záró Keresztkoncerten a Rózsák terei görögkatolikus templomban a debreceni Lautitia kórus énekel.

A Kálvin téri református templomban a Korossy-vonósnégyes jelentkezik kamarazenei koncerttel, a Deák téri evangélikus templomban pedig egy erre az alkalomra összeállított régizenei együttes játssza nagy klasszikusok egyházzenéjét.

Mint a szervezők hangsúlyozták, kiemelt céljuk a fiatalok megszólítása. Bogányi Gergely ezért szeptember 17-én szokatlan időpontban, 22 órakor ad zongorakoncertet a budai Szent Imre-templomban, Boros Misi közreműködésével. A Gemma énekegyüttes a Mátyás-templomban az Ars Sacra nyitókoncertjeként az angol vokálpolifónia korszakainak énekeit szólaltatja meg, a Jazzation együttes a Lóvasút Kulturális Központban énekel, és ugyanitt Lackfi János ad irodalmi estet. A Szent Efrém Férfikaré lesz az idei záróesemény, amely egy ifjú zeneszerző, Kecskés D. Balázs új művének ősbemutatójával kezdődik, a Budapesti Vonósok közreműködésével.

Vendégnek számít a fesztiválon az Era Nova Kamarazenekar, amely Marley Erickson hegedűművésszel egyebek közt J. S. Bach hegedűversenyét adja elő. Dalok Pál levelei szerint címmel koncertezik a pécsi székesegyházban Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Debrecenben Templomok éjszakája címen templomtúrák várják az érdeklődőket, míg Budapesten a 17. Szakrális Építészeti és Belsőépítészeti Konferencia a 800 éves ferences rend építészetéről ad keresztmetszetet a kezdetektől máig.

A gyerekeket a Varázskuckó közreműködésével kalandjáték várja a Margit-szigeten, de a Rózsák útja kalandtúrán Esztergomban is felfedezőútra indulhatnak, a zalaegerszegi Mindszentyneum pedig kézműves foglalkozást hirdet.

Mint a szervezők kiemelték, az Ars Sacra több tucat programja kapcsolódik a mottó békeüzenetéhez. A 12. kerületi Galéria 12-ben például Béke-Pax címmel nyílik kiállítás, az esztergomi görögkatolikus templomban tartják Kathy-Horváth Lajos Ima a békéért című művének ősbemutatóját, a bakonybéli monostorban pedig Békét teremtő magány címmel rendeznek kiállítást.
Baky Anna a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a szegedi Solis Consort Vivaldi műveiből, az olasz Odhecaton Ensemble pedig 15-18. századi európai zeneművekből ad koncertet a monostorban.

Magyar katolikus jelenlét a világban címmel kiállítás is nyílik az épületben, amely kórusakadémiának és Gellért-ünnepnek is otthont ad majd.

Miskolci békeüzenet

Veres Pál, Miskolc polgármestere kiemelte, hogy az Ars Sacra fesztivál miskolci eseményeinek többsége a fesztivál békeüzenetéhez kapcsolódik. V

Várhelyi Krisztina, Flach Antal és Máger Ágnes szervezők elmondása szerint Miskolcon 9 nap alatt 46 program várja a közönséget, több mint 400 résztvevővel. A fesztiválba 17 civil szervezet, 10 városi intézmény, valamennyi helyi keresztény felekezet és több iskola is bekapcsolódik.

A Művészetek Háza ad otthont a helyi nyitógálának, a Feledy-házban lesznek láthatók a „Keresd a békét!” képzőművészeti pályázat pályaművei, lesz békezarándoklat, a záró gálaestet pedig a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik meg.

Serfőző Levente, a Szebeni Magyarok Egyesületének Elnöke az Ars Sacra fesztivál nagyszebeni programjait mutatta be, kiemelve, hogy négy nyelven: magyarul, németül, románul és angolul is megszólítják a közönséget. A dél-erdélyi városban öt kiállítás, két szakrális séta, kórus- és orgonakoncertek és egyéb programok várják a közönséget az Ars Sacra fesztiválon.