Hommonay Gergely máig tisztázatlan halálára utalva figyelmeztette Pesty Lászlót Hadházy Ákos a Fideszre terhelőleg ható információk közzétételének veszélyeire. A politikus emlékeztetett: az Ördög ügyvédje Facebook-oldalon Varga Judit botrányairól ígértek bizonyítékokat, azonban az oldal szerzője váratlanul elhallgatott. Ez Homonnay Gergely rejtélyes halálával egy időben történt.
A független országgyűlési képviselő kormánypárti filmrendezőnek írt nyílt levelében arra hívta fel a figyelmet, hozzá is számtalan megkeresés érkezik megzsarolt vállalkozóktól, akik arról számolnak be neki, hogyan félemlítik meg őket a kormányközeli oligarchák. Mindennek tükrében Hadházy arra figyelmeztette Pestyt: a Fidesz válaszlépése attól függ majd, hogy a rendező milyen bizonyítékokkal szolgál majd a kormányzati körök ellenében.
Hadházy Ákos vonatkozó posztját teljes terjedelmében közöljük alább:
„Írtam egy nyílt levelet Pesty László filmrendezőnek, aki tegnap a Telexnek újabb interjút adott. Azt nyilatkozta, hogy 9:1 az esélye annak, hogy leleplező dokumentumok fognak napvilágot látni arról, hogyan zsarolják bele a cégeik eladásába a valódi vállalkozókat fideszes oligarchák.
Tisztelt Pesty László!
Engedje meg, hogy tegnapi interjújához néhány megjegyzést ajánljak figyelmébe. Azért bátorkodom ezt tenni, mert egyrészt tudom, miről beszél, engem is megkeresett több megzsarolt vállalkozó. Másrészt én is voltam sajnos a Fidesz tagja és amikor a gyalázatos trafik csalásról beszéltem, én is voltam olyan naiv, hogy bíztam a »megtisztulásban«.
1) Ahogy korábban egy posztomban írtam, tisztelem Önt ezért a kiállásáért, de sajnálom, hogy erre csak az késztette, amikor már »saját« (értsd.: keresztény, nemzeti) vállalkozás einstandol a fideszes nagygömböc. Nem értem, mi a különbség aközött pl., hogy egy tollvonással több tízezer kisembertől elveszik a dohányárusítás jogát (sok-sok kisvállalkozást tönkretéve ezzel), majd jól dokumentáltan haveri és párt alapon osztják azt szét sajátjaiknak.
2) A NER-lovag szót én sem szeretem, mert nem Nemzeti Együttműködés Rendszere van Magyarországon, hanem Fidesz rendszer, vagy Orbn rendszer. Így pontosabb pl. a »fideszes svindler«, vagy Orbán-lovag kifejezés.
3) Azt írja, hogy nincsen bizonyíték arra, hogy Mészáros Orbán meghosszabbított enyves keze lenne. Elhiszem, hogy ennyire szeretné ezt hinni, de két érvet a figyelmébe ajánlanék, az egyik egy rövid logikai lánc, a másik kőkemény tényeken alapul.
-az interjúban Ön konkrétan arról beszél hogy Mészáros egy ostoba ember, amivel egyetértünk. Ennyire ostoba emberek önmaguktól nem lesznek egy ország leggazdagabb emberei, ő maga is azt nyilatkozta amúgy, hogy a gazdagságát a miniszterelnök barátságának köszönheti.
Az is tény, hogy a gazdagsága legnagyobb része közbeszerzéseken szerzett megbízásokból született, amelyek manipulált körülmények között zajlottak (egy konkrét példa itt, ha már bizonyítékokról van szó:https://korrupcioinfo.hu/a-meszaros-unio/ ). Ehhez azonbanolyan egészen összeköttetésekre és összeesküvésekre van szükség, amiről HA ORBÁN TUD, AZ NAGY BAJ, HA NEM TUD, AZ MÉG NAGYOBB BAJ.
-ha konkrét bizonyítékot akar arra, hogy Mészáros az Orbán családot pénzelte, akkor a hatvanpusztai birtokviszonyokat ajánlom figyelmébe. Mészáros 10 éven át évi 15 millióért bérelte a birtokot Orbán apjától úgy, hogy közben semmilyen valós tevékenységet nem végzett ott. Valós teljesítés nélkül kifizetni egy miniszterelnök családjának kb annyit, mint a fizetése (2010-ben még annyi volt)- nem tudom, kell-e ennél több bizonyíték.
(amúgy Orbán apjának golf klubját is Mészáros bérli, de azt legalább üzemelteti is) https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/2090216811089151) A mostani nyilatkozatban arról ír, hogy nem tart egy elszabadult hajókötéltől, ami esetleg halálosan fejbekólintaná amiatt, hogy pár hónapon belül komoly leleplezéseket ígér.
Kétségkívül az tűnik logikusnak, hogy a Cég nem likvidálja Önt, ezek után nem akarna mártírt csinálni Önből. De azért én azt hiszem, az Ön sorsa azoknak a bizonyos bizonyítékoknak a minőségétől is függenek.
Arra emlékeztetém, hogy amikor valaki »ördög ügyvédje« álnév alatt beharangozta, hogy egy miniszterről l*szbikus fotókat fog közzétenni, váratlanul, furcsa körülmények között elhunyt egy ellenzéki aktivista és utána azóta az érintett face profil néma maradt.
De legyen nyugodt, ha a bizonyítékok »csak« kevésbé érdekesek, akkor is lesz büntetés. Egyrészt szép csendben megszűnik az Ön munkáinak anyagi támogatása, majd az is lehet, hogy Ön is megkapja a kötelező lejárató kampányokat (még az is megeshet, hogy Ön is szomszédgyilkos lesz, a szülei pedig zöldbárók. Vagy hasonló)
-A legszimpatikusabb, de egyben legmegmosolyogtatóbb az interjú azon része, amiben Ön arról beszél, hogy a kiállása a Fidesz megtisztulásához fog vezetni és hogy Önt senki nem fogja árulónak tartani. Legyen nyugodt, aki ott igazán fontos, már régen annak tartja. Talán kérdezze meg erről Kövér Lászlót, vagy akár próbálja a Főnököt keresni. Ha nem éri el, az is egy válasz lesz.
De objektív tényre is felhívnám a figyelmét: nézze meg, hogy az eddigi kemény nyilatkozatai közül mennyi »ment át« a kormányoldali sajtóban (propagandagépezetben). Na ugye.
Tisztelem Önt, de nagyon sajnálom is.
Üdvözli:
dr. Hadházy Ákos
hát persze!
Akárkiről akármilyen pornó videót lehet hamisítani.
ENNYI!
„Hat éve jelent meg az első
– Nagyon megtévesztőek lehetnek ezek a képek, hiszen a közzétevőik nem jelzik, hogy mesterséges intelligenciával készültek, ezért valós tartalomnak tűnhetnek – mondta a Blikknek dr. Veszelszki Ágnes kommunikációkutató, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi docense. – 2017-ben, amikor az első deepfake – mesterséges intelligencia segítségével készült, módosított – videók megjelentek, sokan úgy gondolták, hogy a jövőben már egyáltalán nem is hihetünk a szemünknek egy-egy fotó vagy videó láttán. Ennyire még ma sem drasztikus a helyzet, viszont az is igaz, hogy azóta is számos megtévesztő kép- és hanganyag készült, tehát a félelem, amit kiváltott, nem alaptalan.”
Veszélyes nagyon az áldozóim népe, támadnak mindenkit betegségekkel is, mint engem 25 éve. Senki sem tud segíteni.
UNALMAS már ez a lónak a f…-át alakoskodó
. Ehhez azonbanolyan egészen összeköttetésekre és összeesküvésekre van szükség, amiről HA HITLER TUD, AZ NAGY BAJ, HA NEM TUD, AZ MÉG NAGYOBB BAJ.
. Ehhez azonbanolyan egészen összeköttetésekre és összeesküvésekre van szükség, amiről HA SZTÁLIN
TUD, AZ NAGY BAJ, HA NEM TUD, AZ MÉG NAGYOBB BAJ.
. Ehhez azonbanolyan egészen összeköttetésekre és összeesküvésekre van szükség, amiről HA KÁDÁR TUD, AZ NAGY BAJ, HA NEM TUD, AZ MÉG NAGYOBB BAJ.
“A külföldi pártok, választók és a sajtó kapcsán több dolgot kell megérteni végre, így lassan 35 évvel a kommunizmus vége után.
1. Nem írnak rólunk, nem foglalkoznak velünk. Akkor sem nagyon foglalkoztak, amikor szimpatikus, kicsi béna, de vállalható ország voltunk. Túl kicsi, túl jelentéktelen ország ez Európában ahhoz, hogy folyton téma legyen, akkor is, ha a magyarok egy része valamiért komolyan elhiszi, hogy mi egy egész világon jelentős, fontos, stb nép vagyunk.
2. Ha írnak rólunk, nem udvariaskodnak, mint a teljes magyar ellenzéki sajtó. Nem irjàk, hogy hibrid demokrácia, meg hogy demokratikus választások néhány hibával, hanem leírják baszki, hogy ez egy fasiszta diktatúra. Vagy nem írnak róla. Ennyi.
Évekkel később írnak meg dolgokat, mert egy kicsi, ocsmány, érdektelen, jelentéktelen ország, gazdaság, és nép ez. De ha irnak, nem vizezik fel a híreket.
Ez egy rendeleti kormányzással irányított fasiszta szarkupac. Nincs parlament, nincsenek demokratikus intézmények, se fékek, se ellensúlyok. Párttag a közt elnök és a parlament elnöke, a teljes parlament értelmetlen biodíszlet, az ország morális, gazdasági, társadalmi, politikai csődben. Nincs mit szépíteni. Csak itthon néhány százezer hozzánk hasonló demokratán kívüli TÉNYLEG nem érdekel senkit ez az egész. Sem a szabad piac, sem a választások, sem az oktatás, sem a kórházak megszűnése. Kész. Le se szarja az ország.
És így is marad. És nem is érdemel jobbat ilyen nép.”
„fékek, se ellensúlyok. ” elnöki köztársaságba kellenek, hülyegyerek
a fékek mellett mekkora szabadrablást végeztetek a 90-es években
Osztán ki nem sz@rja le a hvg-t, a heti viktor gucsmolót
„2023. szeptember. 02. 18:44 2023. szeptember. 02. 18:52 ÉLET+STÍLUS
Magyarország neofasiszta miniszterelnökeként hivatkozott Orbán Viktorra a Hollywood Reporter”
Leslie Felperin sarkos véleményt
SZIRÉNHANGOK
Itt van már valamelyik CÖF-fös kurva
maradj a bolgár tehén valagában
Anyád álruhában? 🙂
beléd törölte a..
Leslie Felperin sarkos vélemény
Tojok rá!
Hidd el, ő is szarik rád! 🙂 🙂
És?
„Gilbert Houngbo szerint a globális gazdasági problémák közepette esett vissza a helyzet a világ különböző pontjaiban. A legrosszabb esetben a szülők szexuális kizsákmányolásra veszik rá gyermekeiket. Az igazgató úgy véli, sürgős cselekvésre van szükség. Hozzátette, a koronavírus-járvány hatása, az infláció és a megélhetési költségek megemelkedése csak rontottak a helyzeten – írja a BBC.
Az ENSZ 2020-as adatai szerint mintegy 160 millió gyermek van kitéve gyermekmunkának, az ennek megszüntetése érdekében tett erőfeszítések 20 év után megtorpantak.”
Milyen pornót akarsz magadról?
„Az ukrán startupperek által piacra dobott, korábban Doublicat néven ismert Reface app ingyenes verziójában a naponta ajánlott körülbelül 10 jó minőségű videó mellett szinte minden ismert gifen ki lehet cserélni a kiválasztott arcot a sajátunkra, és ehhez csak egy szelfit kell készíteni. A tíz másodperc alatt elkészült mozgóképeket le lehet tölteni, meg lehet osztani, nyáron kiakadtak tőle a csoportos csetablakok – az appot több tízmillióan telepítették már, és ki tudja hányan fizettek elő (havi 2 vagy évi 10 ezerért) a napi limitet eltörlő, reklám- és vízjelmentesítő Pro verzióra.”
Apropó leszbipoX…A mi tősgyökeres Juditunk is eltűnt mint fing a huzatban.Vajon mxxrt?
+18 felett mindenki választhat örömszerzést
vagy nem ezért harcol az USA+ EU?
nem népesedik a bolygó
a fekete migráns meg majdcsak lecsukja szemed mielőtt bedob az égetőbe.
mert Palácsikl ócsárlásáról álmodsz álandóan
Neked mindegy. Ha, miskolci; gucsmolod, mert lokálpatrióta (a miskolci vérkomcsik fedőneve) vagy.
Az a jó az egészben, hogy Hadházy rendszeresen látogatja a börtönben szenvedő Szél Bernadett
amerikai ösztöndíjas volt miniszterelnök jelöltet.
„Márki-Zay Péter-nél jártunk Hadházy Ákos-sal, ami önmagában inspiráló, hát még hogy szembe jött Péterfi Judit, aki az általam megélt legszerethetőbb forgatást készítette velünk anno — most pedig megy a kampány, gyorsan ki is próbáltuk az új sajtófalat 😉
Nap mint nap együtt küzdünk a változásért a teljes ellenzékkel: Egységben Magyarországért! És mindig, mindig csak felfelé ↗️ Megyünk tovább, nincs megállás! „
a tölcsérseggűt is csak úgy odafotosoppoltát az ereszre 🙂
férfit játszik
féltsd a segged
Ezt nem tudod bizonyítani, a „tölcsérsegg” viszont már szállóige
akkó ő má nemis buzi, csak szereti a szart tunkolni
Mindenki tudta róla
rákészültek az Orbán zsarolásra
az egyik kettyós a másik buzi