Skip to content

Zsolcaiak figyelmében. A vegyianyag-mérgezés 10 előnye

Zsolcaiak figyelmében. A vegyianyag-mérgezés 10 előnye

Fájóan egyoldalú a kommunikáció az akkumulátorok gyártásához használt veszélyes és mérgező vegyi anyagokról. Többnyire csak a negatívumot emelik ki, holott a tendenciák mást mutatnak: miközben ezeknek az anyagoknak csak egy hátrányuk van, hogy roncsolják az ember egészségét, előnyük annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Íme tíz közülük.

 

A gázmaszk egyébként a koronavírus-fertőzéssel szemben is maximális védelmet nyújt.

1. Megállítja a túlnépesedést

Évről évre egyre többen vagyunk a Földön, nem tudni, mennyit bír el a bolygó, az akkumulátorgyárak mindenesetre komoly lépéseket tesznek a túlnépesedés ellen. A gyártáshoz használt oldószernek magzat- és szaporodási képességeket károsító hatása van, így aztán egy munkás már egy nagyobb levegővétellel tenni tud azért, hogy ne születhessen utóda, és a bolygónk továbbra is élhető maradjon. A nagy számok törvénye alapján a meg nem született gyerekek között jó eséllyel több meleg vagy későbbi tanár is lenne, így a vegyi anyagok a keresztény, konzervatív Magyarország felemelkedéséhez is hozzájárulnak.

2. Harcol a migráció ellen

A szennyeződés tehát tökéletes fegyver arra, hogy egy migráns meg se szülessen, de ha máshogy alakulna, akkor is nagy az esélye, hogy később jobb belátásra térjen egy külföldi, és a kultúránk elvétele helyett inkább elhagyja az országunkat. A vegyi anyagok okozta mérgezések után sorra jönnek az embert próbál feladatok: leszázalékolás, bénulás, fertőzés, kórházi kezelés, vakság – számos tényező, ami a déli határkerítéshez hasonlóan el tudja űzni az országunkból a migránsokat. Egy hátulütője van csak: a mérgező anyagok sajnos a vendégmunkásokra is ugyanolyan hatással vannak, mint a migránsokra.

3. Csökkenti a rossz minőségű levegő okozta légúti betegségek számát

A légúti betegségek nagy részét a rossz minőségú levegő okozza, többi között a szálló por és a szén-dioxid. Viszont, ha az akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószerrel találkozunk a gyárban vagy a gödi kutaknál, nem kell tartanunk ezektől, mert az oldószer maga marja szét a nyálkahártyát és később a légutakat. Az érintettek tehát nem a rossz minőségú levegő miatt fognak szenvedni, így ezek kisebb arányban járulnak majd hozzá a légúti betegség kialakulásához.

Egy csepp oldószer tulajdonképpen olyan, mintha elültetnénk egy fát.

4. Megoldja a hulladékgazdálkodást

A hulladéklerakók nagy köszönettel tartoznak az akkumulátor iparnak. A bátonyterenyei akkufeldolgozó például a magyar hulladékgazdálkodás egyik mentsváraként több ezer fémhordóban rejtegette a veszélyes hulladékot, ez a nagy mennyiségű szemét tehát nem terheli a hazai hulladékudvarokat. Ez azt jelenti, hogy az emberek még több szemetet gyárthatnak, ezért még több terméket vásárolhatnak, így az illegálisan tárolt veszélyes hulladéknak komoly gazdaságélénkítő hatása is van. Mivel az akkufeldoglozóban engedély nélkül tároltak, jónéhány ív papírt is megspóroltak, így segítve a klímaváltozás hatásait elszenvedő erdőket.

5. Megbízható, tervezhető életet biztosít

A koronavírus-járvány vagy a gazdasági válság okozta bizonytalan légkör miatt egyre inkább megnőtt az emberek igénye a kiszámíthatóbb és tervezhetőbb életre. A vegyianyag-szennyezés után esetlegesen kialakuló rákos megbetegések hamar rendezett mederbe terelhetik a mindennapokat: kemoterápia-időpont, mintavétel, konzultáció, gyógyszerbeállítás, végrendeletírás – megannyi betonbiztos pillér egy új élet építéséhez. Ráadásul, amennyiben valaki elveszti a csatát a daganatos betegséggel szemben, úgy csökken a potenciálisan külföldre távozó magyarok száma, hogy nem is volt technológiai robbantás.

Ő hazatalált.

6. Hatásos az elszabaduló ingatlanárak ellen

Akkumulátorgyártás során rengeteg mérgező anyag kerülhet a talajvízbe, aminek szintén több pozitív hozadéka is van. A szennyezés miatt elértéktelenednek az akkumulátorgyárak vagy a veszélyes alapanyagokat tároló üzemek közelében lévő ingatlanok, ennek köszönhetően pedig csökkenni fog az albérletek és lakások országos átlagára. Sokkal elérhetőbbé válhat tehát a biztonságot jelentő családi fészek megteremtése, főleg az akkugyárak környékén.

7. Eltünteti az inflációt

A magyarok alaposan megszenvedik a magas árakat és az inflációt, mivel állandóan ezt harsogja a tévé és az internet. Viszont ha egy akkumulátorgyárban némi mérgező anyag kerül a szembe, könnyen megvakulhatunk, de már egy 40-50 százalékos látásromlás is nagyot segíthet abban, hogy ne tudjuk megnézni a horribilis számlákat vagy a lelombozó gazdasági híreket.

Az infláció így szó szerint láthatatlanná válik, mintha soha nem is lett volna.

8. Pénztárcabarát

Ha jártában-keltében a bőrére cseppen némi lítium-hexafluorofoszfát valamelyik utcavégi akkumulátorgyárból, már meg is spórolta a nyári nyaralás költségeit! Mivel a vegyület lemarja bőrét, feleslegessé válik drága strandbelépőkre vagy napozóágyakra költeni, és egyébként sem merészkedne ki az utcára ilyen állapotban, hetekkel később pedig boldogan konstatálhatja, hogy nőttek a megtakarításai. Az anyagok okozta bőrkiütések szintén segítenek spórolni, hisz a kiütések helyére már nem kell önbarnítót tenni.

9. Fellép a szervkereskedők ellen

A szervkereskedelem még mindig nyomasztóan jelen van a világban, hosszú idő után viszont végre csökkenhet az ilyefajta illegális üzletek száma. Az akkumulátorgyártás során felhasznált etilén-karbonát nagyban károsíthatja az ember szerveit, amiket ezért nehezen lehet majd értékesíteni, azaz igencsak beszűkül a szervkereskedők mozgástere. Bár nem sok magyarnak adathat meg, hogy akkumulátorgyárban dolgozzon, a fentieket azért érdemes bevésni a fejünkbe.

10. Tompítja a háború hatásait

Több mint egy éve zajlik az orosz-ukrán háború, szinte nincs olyan ember, akit ne viselnének meg a frontról érkező szörnyű hírek, képek vagy videók. De van ellenszer, elég, ha csak annyit mondunk:

propilén-karbonát, dimetoxietán, butirolakton és tetrahidrofurán.

Ha ezeket belélegezzük a gyárakban vagy azok környékén, garantált a szédülés, szerencsés esetben az eszméletvesztés, így bárki könnyen ki tud szakadni a valóságból, akár hosszabb időre is. Nagy ajándék, hogy miközben az ukrán vagy orosz katonák véres háborút vívnak, ön egy laza és pihentető vakáción vehet részt, ahol ráadásul az utazás is díjmentes, akár mentőről, akár halottszállítóról van szó. Nem beszélve arról, hogy mivel a munkások a megbetegedés után kórházba vagy esetleg temetőbe kerülnek, nem tudnak majd autót vezetni, így drasztikusan csökkenhet a közúti balesetek száma is, tehát tulajdonképpen

életeket mentünk a mérgezéssel.

https://hircsarda.hu/2023/08/06/a-vegyianyag-mergezes-10-elonye/



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



25 Comments

  1. Névtelen
    2023.09.02. 18:56

    hírcsárda hergelés

    Túltoljátok

    Józan emberek az alsózsolcaiak: ELLENZIK

    Még F.Nagy Zs. -ből sem kérnek

    https://www.youtube.com/watch?v=Q33YELtREqc

    1
    7
    • Névtelen
      2023.09.02. 19:37

      Zsuzsika kisegér bement az alsózsolcai elefántok közzé dübörögni

      1
      5
    • Névtelen
      2023.09.03. 04:54

      Belőled kérnek?

      4
      1
      • Névtelen
        2023.09.03. 07:22

        Józan emberek az alsózsolcaiak: ELLENZIK

        4
        1
      • Névtelen
        2023.09.03. 07:24

        Anno , Zsuzsika indult választásokon, nem én.

        1
        2
        • Névtelen
          2023.09.03. 08:16

          És?

          2
          1
          • Névtelen
            2023.09.03. 13:23

            kérdezt a barlangászokat

          • Névtelen
            2023.09.04. 18:55

            Inkább mint a cementtöcskölőket…

    • Névtelen
      2023.09.03. 08:16

      Ha már a fideszes képviselő nem áll ki a lakosság mellett ,valakinek muszáj…

      5
      1
      • Névtelen
        2023.09.03. 13:31

        Tudjuk Virág elvtárs. Ez már az Ítélet.

        Teret adott a XXI. századot hirdető multinak és saját választóinak. Ez a dolga jelen helyzetben

        1:0 az alsózsolcaiak javára, megleckéztették a multit.

    • Névtelen
      2023.09.04. 17:08

      ez a fogatlan tata nem úgy volt hogy 3 éve nyugdíjba megy? Pedig a csillagpont rádiós zénóka meg is siratta. Nem akarja más tolni ezt az olcsó propagandát 120.000 Ft nettóért? Szánalmasak vagytok.

  2. Névtelen
    2023.09.02. 19:38

    Zsuzsika kisegér bement az alsózsolcai elefántok közzé dübörögni

    1
    6
    • Névtelen
      2023.09.03. 09:37

      Te meg tanuld már meg végre, hogy egy hozzászólást csak egyszer szúrunk be. Bár amennyi értelme a te hozzászólásaidnak van, azokat egyszer sem kéne beszúrni… 🙂

      • Névtelen
        2023.09.03. 13:35

        bocsi! a több monitoros üzemem átka.
        gyors reagálású rendszeretek 😂🤣😀 nem engedi meg a hozzászólás kettőzést.

        Egyébként

        „5000 tonna szállópor”
        hányszor is?

        1
        2
        • Névtelen
          2023.09.04. 18:54

          Hogy hányszor sz@ptatok a biróságon?Ez a kérdés? :):):)

        • Névtelen
          2023.09.04. 19:19

          Stresszhelyzetekre nem készít fel a Megafon?
          Így jár aki egyszerre több kamuprofil mögül uszít pénzért, árul hazát, és még az Északhírnökön is helyt kell állnia egyedül, a kínai, orosz, türk, és románcigány megbízók nem cicóznak

    • Névtelen
      2023.09.04. 17:11

      drórika meg gergőke lenne az elefánt? …. érdekes sehol nem voltak az elefántok a lakossági fórumon, úgy látszik a lakosság az elefánt katika meg a kisegér mert elbújt. Tudod… a víz az úr! Vagyis a nép! Mit is képzel magáról ez a pár zsolcai fideszes…..elefántok közé, ne röhögtess a zsolcai coopba nem mernél ki állni két civil elé katám…. röhej

  3. Névtelen
    2023.09.02. 20:05

    Haza csak ott van, ahol jog is van!
    Minden magyar gyermek szabadnak születik, amit később vesznek el tőle!
    Az igazság maga az erő, igazság nélkül az erő semmit ér!
    Csak az a miénk, amit az Orbán-család nem tud tőlünk ellopni!
    Minden mérkőzés addig tart, amíg a bíró le nem fújja, aztán vagy veszítünk, vagy nyerünk!
    Ahol nincs a nemzetnek határa, ott hamarosan az országnak sem lesz!
    Minden magyar egyedül van, aki nem stróman!

    7
    1
    • Névtelen
      2023.09.03. 07:31

      Az elvtársaid miért nem loptak ennyire?

      Már nem itt tartanánk.

      10 cukorgyárból maradt 0,3 cukorgyár

      Magyar mérnöki munka a „maradék”-on szolgálja Ausztriát. Ezért olcsóbb ott a cukor, mint itt.

      „A cukorrépa-feldolgozás hő- és villamos energia igényének fedezésére 2007-ig primer energiaforrásként a cukorgyár kizárólag földgázt használt fel. Ekkor üzembe lépett a helyi szakemberek tervező-fejlesztő tevékenységének eredményeként megépített két anaerob fermentor, amelyekben a cukorrépa feldolgozása után visszamaradó répaszeletből megkezdődött a biogáz termelése és a cukorgyártási időszakban a földgáz biogázzal történő kiváltása.

      A Biogáz Fejlesztő Kft. 2007-ben kezdte meg saját kutatás-fejlesztésére épülő technológiával a préseltszelet- és répatörmelék-alapú biogáz termelését.”

      • Névtelen
        2023.09.03. 12:56

        „Az elvtársaid miért nem loptak ennyire?” – Nocsa, a fideszes bértollnok azt kéri számon a baloldalon, hogy miért nem lopott többet, amikor kormányon volt? Érdekes!

        • Névtelen
          2023.09.03. 13:21

          magas neked az irónia, mi?

          Szólj már volt miniszterelnöknek,(mégsem akárki a megpuccsolt) hogy tartsa a szavát, peregnek a napok.

          „Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter 1997. november 12-én a Magyar Köztársaság nevében eljáró miniszterként, mint eladó, szerződést kötött az ERSTE Bank ausztriai központjával a Mezőbank Rt. eladásáról (11-es számú melléklet). A szerződés keretén belül 34 milliárd forint kárigényre kötött garanciavállalást arra az esetre, ha a magyar konzorcium keresete alapján a bíróság semmisnek nyilvánítaná a színlelt hitelkövetelés engedményezéseket, és az eredeti állapot nem lenne helyreállítható. A Magyar Állam fizetési kötelezettsége:

          1,5 milliárd forintig az összes kár 30%-a
          1,5 milliárd forintot meghaladóan 7 milliárd forintig az összes kár 60%-a
          7 milliárd forinton felül az összes kár 90%-a.
          Tehát több mint 28 milliárd forint kifizetését vállalta a lehető legrövidebb időn belül arra az esetre, ha a magyar konzorcium javára a bíróság megállapítja, hogy Mezőbank Rt a konzorcium E-hitelét eladva, a hitel fedezeteként óvadékul lekötött részvényeket is átadva a követelést megvásárló Holderbanknak, jogellenes magatartásával a felpereseknek kárt okozott.”

          • Névtelen
            2023.09.04. 22:44

            Ugyan áruld már el, hogy hol volt ebben az irónia?
            „Az irónia olyan közlésmód, amelyet nem szabad szó szerint értenünk. A közlő nem a saját véleményét mondja, hanem annak az ellenkezőjét, vagy egy másvalakiét, anélkül, hogy ezt jelezné. Az irónia eszköze lehet a szokásostól eltérő kontextus (szövegösszefüggés), kiejtés vagy más, akár nem verbális gesztus is.”

  4. Névtelen
    2023.09.03. 07:32

    Az elvtársaid miért nem loptak ennyire?

    Már nem itt tartanánk.

    10 cukorgyárból maradt 0,3 cukorgyár

    Magyar mérnöki munka a „maradék”-on szolgálja Ausztriát. Ezért olcsóbb ott a cukor, mint itt.

    „A cukorrépa-feldolgozás hő- és villamos energia igényének fedezésére 2007-ig primer energiaforrásként a cukorgyár kizárólag földgázt használt fel. Ekkor üzembe lépett a helyi szakemberek tervező-fejlesztő tevékenységének eredményeként megépített két anaerob fermentor, amelyekben a cukorrépa feldolgozása után visszamaradó répaszeletből megkezdődött a biogáz termelése és a cukorgyártási időszakban a földgáz biogázzal történő kiváltása.

    A Biogáz Fejlesztő Kft. 2007-ben kezdte meg saját kutatás-fejlesztésére épülő technológiával a préseltszelet- és répatörmelék-alapú biogáz termelését.”

  5. Névtelen
    2023.09.03. 17:50

    No akkor elvtársak, fel a barikád
    Romboljunk! Bábony, Barcika, Tiszaújváros, de a szomszédvárban a rettenetes Visonta is visongjon!
    Vegyianyagok, por, franctudjami! Pusztuljanak!
    Irány a Bükk, a finom gombák , madártojások, gyökerek hazája. Ja a gyökereké nem is, azok itt bőgnek bármi ellen, amit a hibbant-libbant vezéreik parancsolnak nekik.

    • Névtelen
      2023.09.04. 18:38

      Ne ugass ennyire, te nyomorult anyabaszó büdös aljadék szolga!
      a tartótisztjeid még meghallják az elvtársazásodat, nem szeretik hallani mert valamennyien besúgó hazaáruló kommunista fattyúnak születtek!
      Mondjuk nekik legalább nem a szomszéd rühes disznaját kellett papának szólítaniuk, mint sajnos neked!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük