Maria Callas világhírű operaénekes és a 11 éves tehetséges, miskolci kislány

Parallel címmel készült el a napokban Balla Riana Emma új ötperces kisfilmje, amely (az egyébként épp az idén 100 éve született) Maria Callas világhírű operaénekes és a 11 éves tehetséges, miskolci kislány pályakezdését állítja párhuzamba.

Több szerepkörben

A filmet felkérésre készítették, nem volt eltervezve. Riana pedig újabb szerepkörökkel próbálkozik, hiszen már rendezőként, vágóként és plakáttervezőként is kipróbálhatta magát az írás és a színészet mellett.

– Sok-sok a párhuzam Callas és Riana pályakezdése között – mondta lapunknak Balla-Daragó Laura, Riana édesanyja és egyben menedzsere. Az ő hangját is nagyon korán, kisgyermekként kezdték el képezni, és mindkettőjük első operaáriája Mascagni Parasztbecsületéből Santuzza áriája volt. A film öt perce alatt végig Santuzza Voi lo sapete o Mamma című áriája szól, amit Riana énekel olaszul.

– Nem csak azért készült Callas és Riana közti párhuzamról a rövidfilm, mert nagyon sok a közös kettejük életében, hanem mert Riana példaképe Maria Callas – jegyezte meg az édesanya. – A film zárókockája egy idézet Albert Schweitzer-től. „Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog.” Riana és mi is ebben hiszünk, ez a mottónk.

Balla-Daragó Laura még elmondta, Riana első filmje, a Rianás, ami számtalan díjat nyert el, még mindig versenyzik a világ több fesztiválján, magyarországi premierjét nagyjából 8 hónap múlva tervezik.

Az új film plakátja

Mindeközben Riana éli kislányéletét. Neki is kezdődik az iskola. boon.hu infó