
A magyarok külföldi ingatlanbefektetéseinek trendjeiből kilóg azonban Erdély, noha ott a következő évtizedben szintén hatalmas robbanás előtt állhat a turisztikai piac. A hőgutanyaralást kedvelők tábora ugyanis fogyatkozik, és egyre többen veszik az irányt a hűvösebb hegyek, erdők felé.
A magyarok hatalmas többsége mégis szabadulni próbál erdélyi ingatlanjától.
Az utóbbi években a magyarországi eladók és vevők aránya nagyjából 80–20 százalék – mondta a hvg360-nak Szabó Lehel a Well Ingatlanügynökség szakértője.
Szabó, illetve az erdélyitelek.ro munkatársa (aki kérte, hogy a nevét ne említsük) arról beszélt, a kétezres évektől nagyon sokan vásároltak maguknak falusi házat Erdélyben, amit aztán nyaralónak használnak.
Sokan személyes kötődés miatt döntöttek a vásárlás mellett, mások romantikus vágyaiknak engedtek, megint mások pedig úgy érezhették, hogy az akkori árakon kihagyhatatlan a lehetőség.
Az akkori vevők többsége azonban mára „kiöregedett”, és megunta a háza fenntartásával járó feladatokat.
Az eladásnál közre játszik az is, hogy még mindig nem készültek el a hosszú évek óta ígért autópályafejlesztések, e nélkül pedig 7–800 kilométert autózni sokak számára különösen megterhelő.
Emellett a kinti költségek is többszörösükre nőttek, így nem is éri meg egész évben fenntartani egy házat, hiszen abból a pénzből a legjobb helyeken is kifizethetnek egy hosszabb nyaralást.
Az erdelyitelkek.ro ingatlanszakértője mindehhez hozzátette, hogy azok a magyarok, akik a 90-es években elköltöztek Erdélyből, majd később örököltek, egyre kevésbé kötődnek szülőföldjükhöz. Ők másutt vertek gyökeret, és az utóbbi években mind többen döntenek úgy, hogy eladják ingatlanjaikat.
-
Csúcson az árak
Természetesen az árak alakulása is a magyar eladási hullámot erősíti. A szakértők úgy látják, hogy történelmi csúcson vannak a romániai ingatlanárak (a négyzetméterárak jellemzően 500-1500 euró között mozognak, ami a magyarországi alatt van), innen pedig csökkenés várható.
Így aki például 20 évvel ezelőtt fillérekért vásárolt magának egy házat, most hatalmas haszonnal adhatja tovább. Bár a Romániában is viszonylag magas jelzáloghitel-kamatok és a szigorodó hitelfeltételek csökkentették a keresletet, azonban sok az olyan nyugaton dolgozó vendégmunkás, aki készpénzzel fizet. Ők a megtakarításaiknak keresnek most befektetést.
Az eladók és a vevők egyelőre egymásra találnak, de már az eladók vannak többen.
Más a helyzet a nagyobb vendégházak piacán. Szabó Lehel azt mondja, ott óriási a robbanás, továbbra is erős a kereslet, de főként helyiek a vevők.
Ami nem csoda, hiszen ezek egészen más kategóriába tartoznak. Ilyen és ehhez hasonló vendégház-hirdetéseket találtunk:
Eladó ház Székelyföldön, 8500 m2 telekkel, gyönyörű kilátással, három halastóval. Villany, víz bevezetve, három fürdő, két konyha, 8 szoba, két terasz. Patak, fenyves a telek mellett. Hargita megyében, Székelyudvarhelytől 30 kilométerre található, gyönyörű környezetben. Irányár: 150 ezer euró (kb. 57,5 millió forint).
300 ezer euróért (115 millió forint) pedig például Gyimesfelsőlokon 8 szobás berendezett és felszerelt vendégházat, valamint egy teljesen felszerelt, 70 férőhelyes étteremből álló komplexumot vehetünk.
hvg.hu