Mégsem lesz konténerváros vendégmunkásoknak Polgár belterületén

Tiltakoztak a helyiek és a városvezetés: mégsem lesz konténerváros vendégmunkásoknak Polgár belterületén

A Hajdú-Bihar megyei városban, Polgáron több száz munkás elhelyezésére szolgáló konténervárost tervezett kialakítani egy ottani cég külföldi munkavállalói részére. Az önkormányzat képviselő-testületében többséggel rendelkező Polgári Lokálpatrióta Mozgalom még augusztus 15-én közleményben tiltakozott a terv ellen. A cég most közölte: nem terveznek konténervárost a településen.

A Hajdú-Bihar megyei Polgár város képviselő-testületében többséggel rendelkező Polgári Lokálpatrióta Mozgalom még augusztus 15-én jelentetett meg egy közleményt közösségi oldalán arról, hogy a helyi ipari parkban működő egyik külföldi vállalat a város belterületén több száz munkás elhelyezésére szolgáló konténervárost kíván kialakítani külföldi munkavállalói részére. „Az egyesület elnökségének határozott álláspontja szerint minden olyan körülmény és külső beavatkozás, amely negatív módon befolyásolhatja az itt élőket, az nem támogatható” – írták, majd hozzátették: felhívják a település döntéshozó szerveit, hogy minden törvényes eszközzel óvják meg „a város nyugalmát és békés hétköznapjait”.

Tóth József (DK), a kisváros polgármestere korábban a Debrecinernek azt nyilatkozta, hogy a BMW-gyárat is építő romániai cég debreceni és nyíregyházi nagyberuházásokhoz gyárt majd betonelemeket a polgári ipari parkban. A városvezetést eredetileg vendégmunkások tömeges érkezéséről is értesítették, de a cég most azt közölte, hogy nem terveznek konténervárost a településen.

Konténerváros Debrecenben és Tiszaújvárosban

A polgármester a Debreciner kérdésére most elárulta, hogy a romániai anyavállalattal rendelkező Synergy Construction Hungary Kft.-ről van szó. Ugyanez a cég hozott létre korábban konténervárost Tiszaújváros külterületén a Mol poliolüzemének építésekor, valamint többek között ők építik a debreceni BMW-gyárat, amelyhez ugyancsak konténervárost alakítottak ki.

Lakókonténerek Tiszaújvárosban
Lakókonténerek Tiszaújvárosban

A polgármester beszélt arról is, hogy a Synergy gyártja a betonelemeket a környező nagyvárosok, Debrecen és Nyíregyháza beruházásaihoz. A cég megkereste a város vezetését azzal kapcsolatban, hogy a polgári ipari parkban beruházásba kezdenek, amelyhez körülbelül 170-180 munkásra van szükségük. A vállalat jelezte, hogy szeretnének a környékbeli lakosoknak munkát adni, de amennyiben helyben nincs ekkora munkaerő, külföldi munkavállalókat hoznak. „Mi azt mondtuk, hogy ezt el tudjuk fogadni, ha ez a munkaerő valóban az üzem szükségleteit elégíti ki, a szálláshelyet pedig az ipari park területén alakítják ki” – magyarázta a polgármester.

Komoly kockázatokat látott a városvezetés

Az egyeztetést követően néhány héttel azonban olyan információ jutott el a városvezetéshez, hogy a cég a település belterületén építene konténervárost, ahol a korábban említett létszámhoz képest több embert szállásolnának el.

Tóth József elmondta, hogy komoly kockázatokat látnak a konténervárosban. A képviselő-testület döntés-előkészítő bizottsága már megfogalmazott egy állásfoglalást arról, hogy nem tartják kívánatosnak ezt a megoldást. Erről a cég képviselőit is tájékoztatták egy megbeszélésen.

József Tóth, Mayor of the town of Polgár
József Tóth, Mayor of the town of Polgár

Arra a kérdésre, hogy van-e bármilyen jogi eszköze az önkormányzatnak a terv megakadályozására, a polgármester közölte: az önkormányzatnak már nincs építési hatósági jogköre, ha a beruházás megfelel az övezeti besorolásnak és az építési szabályzatnak, nincs beleszólása az építkezésbe.

Tóth József hangsúlyozta: magát az ipari parkban megvalósuló beruházást támogatják, mivel a munkahelyteremtés mellett jelentős iparűzésiadó-bevételt is jelent a városnak.

Elmarad az építkezés

Megkérdeztük a Synergy Construction Hungary Kft.-t arról, hogy valóban belterületen kívánják-e elszállásolni munkavállalóikat, pontosan hány vendégmunkásról lenne szó, illetve milyen debreceni és nyíregyházi beruházásokat szolgálna ki a polgári betonelemgyártó üzemük.

Fehér Lajos Dániel, a cég munkatársa arról tájékoztatott minket, hogy nem tervezik konténerváros építését Polgáron. Arra a kérdésünkre, hogy az ipari parkban létrehozandó gyáruk milyen konkrét építkezéseket szolgálna ki, üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt.

Miután megkaptuk a Synergy Construction válaszlevelét, ismét felhívtuk Tóth József polgármestert, aki a Debrecinertől értesült a fejleményről. A politikus úgy fogalmazott: örül, hogy a cég belátta: a lakosság és a városvezetés nem szeretné a belterületi konténervárost. Ezt követően ismét megkerestük a céget, hogy megtudjuk, valóban a városvezetés és a lakosok jelzései miatt döntöttek-e úgy, hogy nem húznak fel konténervárost a településen, de a vállalat munkatársa nem kívánta kommentálni a polgármester szavait.

Lakókonténerek Tiszaújvárosban
Lakókonténerek Tiszaújvárosban

Az akkugyárak miatt van szükség az üzemre?

Ehhez kapcsolódóan: Az akkugyárak árnyékában

Az elmúlt hónapokban az országos közbeszéd egyik központi témájává vált az akkumulátorgyárak ügye.https://www.szabadeuropa.hu/a/tiltakoztak-a-helyiek-es-a-varosvezetes-megsem-lesz-kontenervaros-vendegmunkasoknak-polgar-belteruleten/32558435.html