Skip to content

Befuccsolt a 47 év után újraindított orosz Hold program

Befuccsolt a 47 év után újraindított orosz Hold program

Az orosz automata űrhajó a Hold sarkvidéki területén próbált meg leszállni, ám a süllyedés közben szabályozhatatlan pörgésbe kezdett és emiatt becsapódott a talajba.

A Luna-25 feladata az lett volna, hogy a sikeres landolás után víz és értékes ásványi anyagok nyomait keresse. A Luna-25 előtt Oroszország – illetve a Szovjetunió – közel ötven évig felfüggesztette a Hold-küldetéseket.

TASZSZ orosz hírügynökség beszámolójából kiderült, hogy nem sokkal a leszállási manőverek kezdete előtt megszakadt a kapcsolat az irányítóközpont és az űreszköz között.  „Augusztus 19-én és 20-án az irányítóközpont megkísérelte helyreállítani a kapcsolatot a Luna-25-tel, ám a próbálkozások nem vezettek eredményre. A vizsgálat előzetes eredménye szerint a Luna-25 szabálytalan pályára tért át és a Hold felszínébe való becsapódás következtében megsemmisült” – áll a hivatalos közleményben.

A Luna-25-öt szállító Szojuz-2.1b rakéta augusztus 11-én indult el, s az űreszköz augusztus 16-án állt Hold körüli pályára. Azóta a Hold megközelítése után már fényképeket is visszaküldött a Földra, azokat itt nézheti meg.

A Szovjetunió utoljára 1989-ben próbált meg leszállni egy másik égitesten: akkor a Mars holdjait kutató Phobos 2 űrszonda semmisült meg a számítógép hibás működése miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



9 Comments

  1. Névtelen
    2023.08.20. 12:48

    Ugyanígy kell járnia az amerikai, indiai, izraeli, kínai és minden ország expedíciójának, melynek a célja a bolygók leigázása, vagy kitermelése. Még pár évvel ezelőtt az amerikai milliárdosok kiparcellázták, kiárulták a Holdat is, az egész világ nem tett ellenük semmit, legalább annyit, hogy bíróság elé vigyék őket. De Magyarország legyőzői, amik tönkre tették a világot, legyőzték az embereket háborítatlanul győzelmi ünnepet ültek az apokalipszis tagjaival 1997 óta, senki sem tudott ellene tenni, mert hatalmas erőt jelentenek.

    2
    4
    • Névtelen
      2023.08.20. 14:04

      Amúgy jól vagy? Anyád büszke rád, ugye?

      5
      3
    • Névtelen
      2023.08.20. 16:01

      Ez nagyon hülye.

      4
      1
    • Névtelen
      2023.08.20. 18:23

      Ne igyál gyógyszerre, mert ez az eredménye! 🙂 Sajnos a hozzád hasonlókat is el kell tűrnünk.

      2
      2
      • Névtelen
        2023.08.20. 19:03

        Nem nagyon tűrtek az embereknek, hiszen azt ünneplik 1997 óta,X

        1
        2
  2. Névtelen
    2023.08.20. 16:02

    Legalább 10-15 év fejlesztés ment most kárba függetlenül attól, hogy melyik ország szenvedte el a károkat.

    • Névtelen
      2023.08.20. 17:09

      …a globális világtestvériségből?

  3. Névtelen
    2023.08.20. 21:28

    Ez olyan oroszosan sikerült.
    Egy hétig kussolnak, majd valami párt apparatcsik bejelenti, hogy ők ezt így akarták. Minden a terv szerint történt, egyébként meg oroszország a legfejletteb és legerősebb az űrkutatás terén.
    A háttérben meg mennek a mérnökök a gulágra.
    Ezekhez dörgölődünk, egy vicc az az ország.

    3
    1
    • Névtelen
      2023.08.22. 16:52

      Úgyhogy megint ax

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük