Ne diszkrimináljon az állam egyes szakszervezeteket!

 

 

A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, a nélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna!

 

Az aláíró konföderációk megállapítják, hogy a törvénytervezet azon fejezetei, melyek a közszféra több ágazati jogszabályából törlik a munkáltatói kötelezettséget a tagdíjak levonása kapcsán, diszkriminatívak az állam által alkalmazottakat képviselő szakszervezetekkel szemben és ellentétesek a szociális partnerség gyakorlása során elvárható együttműködési szándékkal.

Ezért követeljük a tervezet azonnali visszavonását és érdemi, lehetőleg az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keretei között történő tárgyalás elindítását azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat miért nem kívánja saját munkáltatói feladatát oly módon ellátni a szakszervezetekkel történő egyeztetés során, ahogy azt – jogosan – a versenyszféra munkáltatóitól elvárja!

Az egyes ágazatok esetében a tagdíj levonások kötelező jellege helyett „választható” megoldássá csökkentése – a beterjesztett törvényjavaslat címével ellentétben – nem csökkent semmilyen adminisztrációs terhet. Ugyanakkor annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a közszféra területén működő egyes munkáltatók megtagadhatják a tagdíjak automatikus levonását, jelentős többlet adminisztrációt generál a közszféra szakszervezetei számára.

Az államnak álláspontunk szerint nem az a dolga, hogy lehetővé tegye a különbségtételt a munkáltató számára az egyes szakszervezetekkel történő tárgyalások kapcsán, hanem az, hogy egyenlő, méltányos és transzparens szabályokat biztosítson a munkavállalói és a munkaadói érdekegyeztetés területén.

 

Budapest, 2023. augusztus 9.

 

  1. Antmann Katalin dr. Mészáros Melinda

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés                          LIGA Szakszervezetek

 

Zlati Róbert                                                                            Palkovics Imre

Magyar Szakszervezeti Szövetség                                           Munkástanácsok Országos Szövetsége

 

Csóti Csaba

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

 

2 Responses

  1. Ugyan már, A hírtévések láttak már RTL-t

    „Éveken keresztül vezette a TV2 reggeli műsorát Havas Henrik, aki idén januárban árulta el, hogy havi 4 millió forintot fizetett neki a csatorna. Az ő fizetésének viszont nagyjából csak a felét kapja a Tények két műsorvezetője, Marsi Anikó, és Gönczi Gábor: a bulvárlapok értesülései szerint ők több mint havi 2 millió forintot zsebelnek be…. . Viszont nem csak a színésznőből lett műsorvezetőnek jár fizetés akkor is, ha épp nem dolgozik. Havonta kb. egymilliós alapbért más RTL-es is hazavisz: Sebestyén Balázs, Lilu, vagy épp Istenes Bence is hónapokig pihent két műsor és forgatás között, az alapfizetést viszont ők is megkapták.”
    ( penzcentrum.hu, 2017-ben, ma 2023-van)

    TEHÁT; kamu

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű