„Miért úgy épül ez a nemzeti tőke, hogy a NER-lovagok, a Lölő-jelenség absztrakt halmazának egyik-másik, vélt vagy valós arca, késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem tudó tagja megaláz, kisemmiz tisztességes, igyekvő, tehetséges vállalkozókat?”
– teszi fel a kérdést Pesty László filmrendező és producer a 24.hu-nak adott interjújában. Pesty mondatainak az ad súlyt, hogy egy héttel a Fidesz 1988-as alapítása után lépett be a pártba, és a kezdetektől kamerázta a vezetőiket, többek között Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén mondott beszédét is.
Pesty László mostanában azzal került be a hírekbe, hogy Tusványoson azt mondta: a Lölő-jelenség Magyarországon az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét. Ez szerinte förtelem. A mondatot akkor a 444 szúrta ki.

A 24.hu mostani gigantikus interjújában Pesty részletesen kifejti, mire gondolt Tusványoson, és mivel van baja a NER-ben. A késsel-villával enni nem tudó NER-lovagokról szóló kijelentésén kívül is elég kemény kijelentéseket tett, amelyek közül a legfontosabbak ezek:
Simicska Lajos egy kiváló gazdasági szakember volt, a Lölő-jelenségben involváltak viszont közel sem rendelkeznek olyan képességekkel. „A Lölő-jelenség kapcsán az átlagmagyar nem a gazdagodást sérelmezi, hanem hogy egybites arcok birtokolnak hatalmas vagyonokat.”
Naponta hall „történeteket arra, hogy bizonyos emberek a klánból rámutatnak egy szép családi házra, rámutatnak egy panzióra, rámutatnak egy cégre, kacsintanak, és a tulajdonos fülébe súgják, hogy »barátom, nem ártana néked egy tulajdonostárs, hogy továbbra is jól menjenek a dolgaid«. És az áldozat megijed, pár fillérért beengedi cégébe a klántagot, aztán mire felnéz, kívül kerül a saját szorgalmából, tehetségéből felépített vállalkozásán, családi házán, panzióján, egyebén.”
Ez utóbbira egy példát is felhoz, szerinte Mák István mélyépítési vállalkozó nemrég a piaci érték töredékén adta el cégét gyanús körülmények között. A 24.hu megkereste Mák Istvánt, aki szerint zsarolás hatására egy oligarcha strómanjának kellett eladnia a vállalkozást. Amikor rákérdeztek, mennyi ilyen története van, Pesty azt mondta: „Nem lenne elegáns azt mondanom, hogy egész bőröndnyi.”
Pesty egyébként azt mondja, négyszemközt is el akarta mondani a kritikáit Orbán Viktornak, Tusványoson írt is egy sms-t a miniszterelnök legközelebbi munkatársának, hogy szeretne másfél percet. Az üzenetet hat órával a kerekasztal-beszélgetésük előtt küldte el, de nem kapott választ. Ezenkívül:
- szerinte 80 százalék, hogy „megússza” a kritikát, de nem lehet meghurcolni, mert a piacról is jól megél;
- „nem igaz, hogy egy fideszes csak akkor őszinte, ha részeg”;
- „fideszes voltam, fideszes vagyok, fideszes maradok, míg élek, épp ezért kötelességem akár konfliktusokat vállalva is kiállni a közösségemért.”
A teljes interjú itt olvasható el.

11 Responses
Mészáros Lőrincék nem csak jachtoznak, ugyanez a rongyrázó, parvenü senkiség tombol minden másban, csak arról nincs videó. Széchenyi ebbe a nemzetbe ölte a pénzét. Hogy legyen itt tudós társaság, haza meg haladás. Mi tagadás, jobban járt volna, ha vesz egy hajót, és világgá megy vele.
nekem mindegy, hogy Mészáros, Hentes, Böllér, Kiss vagy Nagy…
Csak ti már SOHA TÖBBET NE LEGYETEK a fazék közelében! hipokrita komcsikáim
Jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá – mondta egy magyar arisztokrata a Magyar Tudós Társaságról. Nézd, Andi, még nagyobb hajó – mondta egy másik kétszáz évvel később; a száját ezután nyitva hagyta, amíg nem szóltak, hogy csukja vissza. Jószágáról és annak jövedelméről fogalma sem volt már régóta, a hajót is alig bírta átfogni a tudata, nincs az ő horizontja hatvan méter. De a nevét szereti: Rozébor!
Huszonhét milliárd forint a hajó ára, a boldogsághoz ezenkívül már csak 225 forintnyi dobozos kávé kell a mi nemeseinknek, így teljes a kép. Nemsokára ebéd: finom instant tésztaleves lesz, mehet bele fejenként egy egész tömlőssajt. Fussa!
Huszonhét milliárd: körülbelül ennyire vágták vissza az MTA költségvetését, amely Széchenyi felajánlásából létrejöhetett. Magyarország Andi segge alá akkora vagyont rak a nyári áztatóprogramhoz, mint a tudományos akadémiába egész évben. És ezt nemzeti kormányzásként adja el; igaz, ez a szemfényvesztés maga is belekerül vagy tíz ilyen hajó árába évente, de abból mind részesülünk. Ingyen nézhetjük a plakátot, miszerint ólálkodnak a háborúpártiak. Ez a hajócska is kijött volna huszonkettőből, az csupán Cegléd éves költségvetésének a másfélszerese, de a háborúpártiak felnyomták az árát a szankciókkal.
olyan bájos, mikor vérkomcsik az arisztokratákkal példálóznak
mennyit gyilkoltattok, nyomorítottatok meg belőlük ?
mennyit zabráltatok?
Meddig akartok az MTA parazitái lenni?
Mi a baj Feri? Hogy Lőrinc a Te 1996-os útmutatásod szerint cselekszik és, hogy még 20 kórházi maszkot sem adakozott, ahogy azt tette ApróPiri lánya?
„Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így” – fejtegette 1996-ban a KÁPÉ című gazdasági hetilapnak.
ennek fuss neki még egyszer és előbb nézz utána, hogy Lölö mennyit adakozott.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/344419623_202053149274780_5071851329297506188_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=YWpe9piGXZwAX-U_vam&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDAhy9iUrkz2-A9Ls-GTcwuJqDewGgjXtW86P31DR58OQ&oe=64D7AAB8
olyan bájos, mikor vérkomcsik az arisztokratákkal példálóznak
mennyit gyilkoltattok, nyomorítottatok meg belőlük ?
mennyit zabráltatok?
Meddig akartok az MTA parazitái lenni?
Korai LölÖ-jelenségek:
„-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a legtöbb intőt-rovót kapta a pápai általánosban?
-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a Vaszari HUnyadi tsz-ben a krumpliszedéskor köveket gyűjtött a zsákokba, hogy a leméréskor több pénzt kapjon, mint a többiek?
.- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akit eltávolítottak a pápai középiskolákból mielőtt sokadszor is bérmálkozott volna??
-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki összemart és leordította a budapesti középiskola kollégium- igazgatóját, és év közben kitoloncolták a budapesti gimnáziumból is? Emiatt” kolokvált” Pápán?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki Pécsett politechnika tanárnak készült,de bemutató óra, gyakorlat nélkül az egész népet akarja tanítani? Mire?
-Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek az apja kerékpárlopásból, asszonyok táskájából lopott pénztárcákból töltött fel a garatra rendszeresen s emiatt 2 évet ült?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki meghonosította Magyarországon a gyűlöletkampányt és a karaktergyilkos lejárató propagandát?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választási kampányban elhazudta az ország valós pénzügyi helyzetét, és gazdasági, majd Veres nevezetű pénzügyminiszterével millió euró nagyságrendben költött az adófizetők pénzéből arra, hogy nyugat-európai újságokban manipulatív óriásreklámok jelenjenek meg Magyarországról?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választást követő napokban sarokba vágta a választási programját, és az új parlamenttel visszavonatta a már hatályban lévő adócsökkentési programot, miközben az ígéretektől merőben eltérő, és/vagy azokkal szöges ellentétben álló kormányprogramot nyújtott be?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki százmilliárdnyi ÁFA visszatartásával vállalkozók tízezreit tette végképp tönkre és visszafordíthatatlanná tette a körbetartozási spirált?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választások előtt a Svábhegyi Gyerekkórház szobáiban meghatottan simogatta a beteg gyerekek buksiját, hogy azután (a “reform” jegyében) bezárassa az intézményt?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a szocialista választási kampány kidolgozásával és tanácsadással azt a “drezdai-kör” nevű csoportot bízta meg, amelynek a szlogenje: “Ha a népszerűségeden nem tudunk javítani, elérjük, hogy a riválisodat nálad is jobban utálják”?
Belpolitika, kormányzás:
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki 2004-ben megpuccsozta az akkori kormányfőt, Medgyessy Pétert? (az legalább kevesebb kárt tett volna az országunkban)
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki hazudott reggel, délben meg este?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki “elqrta”, nem kicsit, nagyon?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki majd beledöglött abba, hogy (minimum másfél évig) úgy kellett tennie, mintha kormányozna?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki nem hogy a helyes kormányzati
politikát, de igazából még a harmadik helyes lépést sem tudja?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki kedve szerint beszélhetett a “közszolgálati ” televízióban, míg az ellenzék vezetői nem?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a Merkellel, II. János Pál pápával, Bush-sal és Ficoval való találkozása után az említettek részéről tartott sajtótájékoztatójukon a partnerei korrigálni voltak kénytelenek, mert egyoldalúan meghazudtolta őket?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki ma fennen hangoztatja köztársaságpárti mivoltát, holott a rendszerváltás előtt a FIDESZ és az MDF teljes ellehetetlenítését szorgalmazta?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormányzása alatt megduplázódott a magyar államadósság?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya(i) világbajnoki ezüstérmet szereztek az GDP arányos államháztartási hiány előidézésében?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a svájci Davosban azt találta nyilatkozni, hogy a magyar gazdáktól meg kellene vonni az uniós támogatásokat?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki akkora demokrata és hazafi, hogy esze ágában sincs teljesíteni a nyilvánvaló népakaratot és lemondás helyett húsz körömmel kapaszkodik a hatalomba, miközben éppen politikai riválisait vádolja féktelen hatalomvággyal?
– Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki miniszterelnökként kiutaltatott mai értéken számolva milliárdokat a baromfivírus elleni gyógyszer kifejlesztésére , a vírus elleni szérum máig nincs….” .stb, stb
Nem elég korruptnak lenni, annak is kell látszani!
Sokáig sikerült fenntartani a látszatot, hogy Magyarország nem pusztul minden téren, minden helyen és minden fonton, de mostanában elkezdett kegyetlenül szembejönni a valóság. Hétről-hétre egyre látványosabban omlik össze az ország. És annyira csodálatosan fideszes módon történik mindez. A jachtok egyre hosszabbak, a luxi szállodák és külföldi luxi ingatlanok egyre többen vannak, a vidéki vasútvonalak, boltok, iskolák, és rendelők pedig egyre kevesebben, egyre nyomoruiltabb állapotban vannak.
A teljeskörű igazságszolgáltatás a kegyetlen valósággal kézenfogva érkezik.
Zseniális!