Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Borsodi között

Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Borsodi között, így hazánk egyik legnépszerűbb sörmárkája marad a DVTK egyik főtámogatója az NB I.-ben is

– Jövőre lesz 10 éve annak, hogy a Borsodi támogatóként csatlakozott a DVTK-hoz, és nagyon hálásak vagyunk, hogy jóban-rosszban kitartottak mellettünk – nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. – Külön is büszkeséggel töltött el, hogy a másodosztályban is velünk volt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és az ország egyik legnépszerűbb sörmárkájának gyártója, és így közösen ünnepelhettük meg a feljutást és a megérdemelt bajnoki címet. Az elmúlt évek negatív gazdasági folyamatai, a háborúval járó infláció és a koronavírus-járvány hatásai mindannyiunkat megviseltek, a gazdaság szereplőit és a sportegyesületeket egyaránt, újra fel kellett ismernünk, hogy külön-külön nem fog menni. Ahogy már korábban sokszor elmondtam, össze kell fogunk ahhoz, hogy igazán komoly eredményeket érhessünk el. Természetesen a támogatás az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal sem korlátozódik a labdarúgó csapatra, hiszen hazánk legnagyobb vidéki multisportklubjaként minden csapatsportágunk mezén megjelenik a Borsodi. Köszönjük a kitartó támogatást!

Az aláírást követően a Borsodi Sörgyár részéről Spiegel György marketingigazgató (fotó)köszöntötte a hosszabbítást klubbal:

– Közös utunk tíz évvel ezelőtti kezdete óta a Borsodi büszkén áll a DVTK egyik főszponzoraként, mély és tartalmas kapcsolatot ápolva a klubbal és közösségével. Az elmúlt tíz év az együttműködésünk erejét bizonyítja, és megtiszteltetés számunkra, hogy szerves részei lehetünk a DVTK útjának. A klub és a szurkolók által tanúsított szenvedély és elkötelezettség továbbra is inspirál minket, és örömmel folytatjuk az együttműködést. A partnerség során nem csak azt láthattuk, hogy márkánkat a régió legnagyobb és legrangosabb klubja mellett mutatjuk be, hanem a DVTK közösségének melegsége és hűsége is átölelt minket. Nagyon büszkék vagyunk a partnerségünkre és a közös értékekre, amelyek összekötnek bennünket.

Spiegel György külön kitért arra is, hogy a Borsodinak a szurkolókkal és a DVTK közönségével is remek kapcsolatot sikerült kiépítenie:

– Őszinte köszönetünket fejezzük ki a klub elkötelezett szurkolóinak, játékosainak és a klubnál dolgozóknak, amiért nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ez a partnerség átütő sikert arasson. Továbbra is emeljük korsóinkat a győzelmekre, a bajtársiasságra és a gyönyörű játék iránti közös szeretetre. Együtt vagyunk, győzni fogunk!

Borsodi Sörgyár Kft.

A Borsodi Sörgyár Kft. 1973-ban kezdte meg működését Bőcsön. A sörgyár nevéhez fűződik az első alkoholmentes, az első fémdobozos sör, illetve az első ízesített sör megjelenése a legnagyobb mennyiségben fogyasztott sörök között a hazai piacon. A Borsodi töretlen népszerűségnek örvend, évek óta hazánk egyik legnagyobb mennyiségben értékesített söre.

Még több információért látogasson el a Borsodi Sörgyár honlapjára: www.borsodisorgyar.hu