Záróvonalat és a szabályokat is figyelmen kívül hagyva ütött el zebrán átkelő gyerekeket a rátkai sofőr

Átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát, továbbá kikerülte azt az autót, amelyik megállt, hogy átengedje a gyerekeket a zebrán, akiket a szabályokat súlyosan megsértő autós elütött. A rendőrség vizsgálja a körülményeket.

Rátkán, a Kossuth utcában 2023. július 18-án 18 óra 30 perckor egy autó sofőrje megállt, hogy átengedje a kerékpárt és rollert toló gyerekeket a zebrán – adta hírül a rendőrség honlapja. A szabályokat betartó kocsi mögött haladó másik jármű vezetője átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát és a felfestést, továbbá elhaladt az előtte megálló autó mellett.

A szabályokat súlyosan áthágó sofőr elütötte, illetve elsodorta a zebrán áthaladó két kislányt és a kisfiút, utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A két kislány szerencsére nem sérült meg, de a lelki megrázkódtatás erősen megviselte őket.

A Szerencsi Rendőrkapitányság bűnügyi eljárás keretében vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

A Szerencsi Rendőrkapitányság az eset kapcsán felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ha balesetet szenvednek, a legtöbb esetben súlyos vagy tragikus a következmény.