Sehová nem vezető „himihumi képzések”. Soha nem volt ekkora veszélyben a miskolci alapítványi cigány középiskola

Derdák Tibor szociológus, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítója és igazgatója tágabb kontextusba helyezi az iskola nehéz helyzetét.

Egy ideig a minisztérium egy úgynevezett „köznevelési feladatok ellátására is kiterjedő megállapodás” keretei között – ugyan nem teljesen pótolva a kieső normatíva összegét –, valahogy mégiscsak biztosította a Dr. Ámbédkar Iskola működtetéséhez szükséges forrásokat. Azonban más közvetett döntések tovább rontották az iskola helyzetét. 2012-től leszállították 18-ról 16 évre a tankötelezettség korhatárát, ami nagyon érzékenyen érintette azokat a fiatalokat, akik potenciális tanulói lehettek volna egy érettségit kínáló második esély iskolának. A közmunka, illetve a közmunkarendszerben elérhető, tömegével szippantották ki a tankötelezettséget betöltő, szegény sorba született fiatalokat a középiskolákból.

2018-tól pedig tovább súlyosbodott az iskola helyzete. Amikor a cigányság sorsa iránt így vagy úgy, de mégiscsak felelősséget érző Balog Zoltán távozott a tárcától, a Dr. Ámbédkar Iskola megroppant. A tárcát átvevő Kásler Miklósnak semmilyen koncepciója nem volt az oktatás területének igazgatására, azt lényegében az államtitkára, Maruzsa Zoltán felügyelte, aki viszont hadat üzent azoknak a nem állami iskoláknak, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekeknek kínáltak oktatási szolgáltatásokat. Nem csak a Dr. Ámbédkar Iskola volt kipécézve: Maruzsa előbb csökkentette, majd teljesen megvonta a kiegészítő támogatást az Iványi Gábor lelkész vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláitól és az l. Ritók Nóra által alapított Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskolától is.

Miután Maruzsa megszüntette Dr. Ámbédkar Iskola köznevelési megállapodását, azt javasolta Orsós Jánosnak, hogy adja át az általa alapított intézményt az államnak.

– Erre János azt mondta, hogy nem – idézi fel Derdák Tibor. További részletek a Jelen.media cikkében olvashatók.