Csintalan Sándor miért kérte ismét felvételét az MSZP-be?

„Ha én nem, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?” – ezekkel, a talán egyszer majd legendássá váló, a párt aranykönyvébe is bekerülő kérdésekkel indokolta meg Csintalan Sándor, hogy miért kérte ismét felvételét az MSZP-be. Egyébként a lehető leghétköznapibb módon lett a kecskeméti alapszervezet tagja a szocialistákhoz nem akármilyen kacskaringók után visszatérő politikus/sajtómunkás. Megszerezte Dobos József – ő a városi elnök – telefonszámát, közölte vele, hogy szeretne belépni hozzájuk, hiszen a közelben, Ágasegyházán, azon belül is Sándor-telepen lakik.

Összekülönbözött a Gyurcsány-féle pártvezetéssel

Dobos – mint azt a Mandinernek elmondta – először meglepődött, de örömmel fogadta a régebben komoly pozíciókat betöltött Csintalan jelentkezését, ugyanakkor azt is elismerte, hogy egyeztetett a pártvezetéssel. Ám ők sem emeltek ellene kifogást, annyira nem, hogy Doboson kívül Király József Bács-Kiskun vármegyei elnök, Herzog Edit egykori uniós képviselő mellett maga Komjáthi Imre országos társelnök is részt vett a csatlakozási előceremónián, a felvételi kérelem ünnepélyes aláírásán.

Azt kérdeztük, annak ellenére is támogatták a párt meghatározó figurái Csintalant, hogy korábban elhagyta a szocialistákat és évekig az ősellenségnek, a Fidesznek volt tagja, sőt, egy időben meghatározó médiaszemélyisége is. A helyi pártelnök erre azt válaszolta, ha valaki átigazol a kormánypártba, az bocsánatos bűnnek számít, ha viszont fordítva, azt sokan elítélik. Dobos kijelentette, úgy tudja, azért távozott anno az MSZP-ből, mert összekülönbözött a Gyurcsány-féle pártvezetéssel.