Miskolc. Akik ősztől már nem tanítanak

 

  • A tanárok és a diákok közel két éve tiltakoznak az oktatási rendszer további kivéreztetésével szemben, az ellenállás leverésére megalkotott státusztörvényt július első hetében szavazhatja meg a kormánytöbbség.
  • A pedagógusszervezetek szerint a tanárokra erőszakolt bosszútörvény elfogadása tömeges távozásokat okoz az eddig is súlyos emberhiánnyal terhelt közoktatásból.

  • Cikkünk végén folyamatosan frissítjük listánkat azokról, akiket elveszít a közoktatás. Ha ön is elhagyja a pályát, vagy ismer ilyen pedagógust, kérjük válaszoljon a felhívásunkra!

Exodus

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint mintegy 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból, ami már eddig is megoldhatatlan gondokat okozott. A tanárhiány öt-, de akár több mint tízezer fővel is nőhet a tanév kezdetéig. A szakszervezet szerint olyan pesszimista forgatókönyv is lehetséges, hogy ötezren mondanak fel, és hatezren vonulnak nyugdíjba idén.

KSH adatai szerint a közoktatásban dolgozó pedagógusok száma a 2004/2005-ös, csúcs (185 ezer fő) óta eltelt években kisebb-nagyobb ingadozásokkal a 21/22-es tanévre 165 ezerre csökkent. A tanártüntetések 22/23-as tanévéről szóló előzetes adatok viszont azt mutatják, hogy

147 ezer főre zuhant be a pedagógusok száma.Az előző évekhez képest rendkívül hirtelen beesést a következő tanévre csak még tovább súlyosbíthatja a státusztörvény, amely miatt szinte biztosan sok tanár adja be a felmondását a tanév kezdete előtt, és azt is csak becsülni lehet, hány pedagógus szakos hallgatónak és friss diplomásnak megy el a kedve a tanári pályától.

Rohamosan fogyatkozó utánpótlás

A tanárok, tanítók és óvónők tömeges távozásával az évről-évre szűkösebb létszámú szakmai utánpótlás képtelen felvenni a lépést. A PSZ szerint idén már csak jóval kevesebb kezdő pedagógus léphet pályára, mint ahányan távoztak a rendszerből. Számításaik* szerint az utóbbi tíz évben a pedagógushallgatók mindössze ötöde maradt a szakmában két évvel az egyetem befejezése után. Ezzel az aránnyal számolva

a 2018-ban felvett 9288 pedagógusjelöltből 2023-ra mindössze 2-3 ezren maradnak azok, akik valóban el is kezdenek tanítani.Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a PSZ számításai reálisak lehetnek, a PDSZ azonban egyelőre nem bocsátkozik becslésekbe. Szerinte biztosra vehető, hogy több ezren hagyják el a szakmát. Úgy látja, hogy nagy részük a státusztörvény megszavazása körüli időszakban távozhat, de ezt majd augusztusban lehet tisztábban látni. A tanároknak szeptemberben kell nyilatkozniuk arról, hogy elfogadják-e az új jogállást, ezért akkor is várható felmondási hullám.

26 Responses

  1. Nem értem, mert a világ legpazarabb tüzijátékára a győzelemittas ünneplő sereg milliárdokat költ, világ-Magyarország híveivel együtt.

    2
    3
      1. az akkugyárakban elég annyit tudni a mogyoróknak, hogy nem szabad összeszarni az öltözőt

        6
        3
        1. Ennyire még egy mostani pedagőgös is képes lesz! 😛
          Jóatyám nagy tisztelettel és szeretettel emlékezett meg a tanárairól.
          Nekem már volt dolgom jópár sunyi, szemét és buta(!) tanerővel de még azért több igazi pedagógussal találkozhattam.
          A gyermekeim pedagőgöseire, néhány igazán kiváló és igen ritka kivételtől eltekintve boruljon a feledés sötét homálya. És itt már bejátszott a támogatott önképzés.
          Unokák? Bele se merek gondolni a mostani színvonalba. Sok dolgom van még… 🙂 🙂 🙂

          1
          2
  2. Az olcsó munkaerő, kedvező szabályozás, stb.
    MO még azzal az előnnyel is bír, hogy központilag helyezkedik el. Plusz a szolganép.

    3
    2
  3. László Csaba meséli el, hogy valamikor régen orbán tanácsadója volt, és egy megbeszélésen a kollégákkal azt elemezgették, hogy egy adott intézkedés kifutása milyen lehet fél évvel később, de orbán rájuk szólt: „Mit beszélgettek a távoli jövőről, nekünk ezt a hónapot kell túlélni”.
    Úgyhogy igen, számukra nem létezik holnap, napról napra vergődnek, és tologatják maguk előtt a felhalmozott szar hegyet.

    2
    6
  4. Ezek a tanarak mind olyan libsi bolsi fajta mind, ennek az országnak nincs is szükségük egyre sem!
    Nyugodtan be lehet záratni az összes iskolát, az igazi magyar hazafi nem ott terem!

    1
    9
      1. aham!

        Ha van „genetikailag alávaló nép” akkor a formális logika szabály szerint kell lenni
        „genetikailag feljebbvaló” népnek is.

        Te már kismerted őket?

        mert én, igen.

        semmi szükségem a tanításukra

    1. https://uploads.disquscdn.com/images/4cbbf5800191fc222ebcfbd8859cfb6b7e3e9c128ef55c45808ad823f65dd225.jpg?w=800&h=1440

    2. Ilye derék barmokra van szükség mint te??
      Te hol teremtél nyomorúság?
      Nem az iskolától lettél ilye hülye az biztos!

  5. ha most rögtön elpatkol a disznó, a sleppje elmenekül Baszomisztánba valahová, előreláthatólag még akkor is kábé egy évtized kérdése, hogy helyreáll az oktatás és a tanári kar létszáma és állapota, a kikerülő fiatalok képzési szintje pedig még további pár évtizedre rányomja a bélyegét az amúgy is lepusztulóban lévő társadalomra.
    reszeltetek magatoknak agyarország

    4
    4
    1. a Böszme király uralkodna akkor minden egy milliszekundum alatt pozitívra változna.
      Ex

      2
      1
      1. X mocskos magyarutáló galandféreg vinnyogása.
        Bezzeg, ha a rikácsoló,X
        Szerintem ezeknél a dollárbalfaszkalapoknál értelemről – mint a strigáról akik nincsenek – ne is essék szó. (KK után szabadon) 🙂
        😛 😛 😛

  6. A mimagyar szülőket az se zavarja, hogy tök hülyék lesznek a gyerekeik.
    Követik aput, anyut.
    🙂

    4
    2
    1. „Összefutottam a strandon egykori iskolám igazgatónőjével!

      Szerinte alig van változás az eredeti állapotukhoz képest. Nem érti miért volt a cirkusz, ezt mindkét oldalra értette!

      Régen a gyakornokok kezdőfizetése nagyon elmaradt, most meg túl közel kerül a tanár 1 kategóriához!

      Sapka!”

      1
      2
    2. Egyelőre a nagyon hülyék a „művelt nyugaton” vannak.
      https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/20230712111.jpg?w=800&h=800&t=5
      És haladnak előre.
      https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/20230705napirajz1.jpg?w=800&h=532&t=5
      Ezt a borzalmat nem támogatnák!
      https://badog.blogstar.hu/pages/badog/contents/blog/122426/pics/16818019185193377_original.png

  7. A DK szerint hazafias kötelességük, hogy elérjék, ne érkezzenek meg az uniós pénzek Magyarországra | hirado.hu

    Kell még valamit mondanom Ildikó?!

    4
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű