Megfelel neki a fegyház. Súlyosabb büntetést kértek a volt katonára, aki meg akart erőszakolni egy terhes nőt Miskolcon

Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

A férfi már az előkészítő ülésen vitatta a vádirati tényállást, nyilatkozata szerint nem volt semmilyen előre kitervelt szándéka, és nem fojtogatta, nem akarta levetkőztetni a nőt és nem is ült rá a mellkasára.

Azt állította, hogy csak útbaigazítást akart kérni a nőtől, de rosszul lett, elvesztette az egyensúlyát és nekiesett a nőnek. Elmondása szerint ekkor fel akarta segíteni a terhes nőt a földről, ő azonban pánikba esett és segítségért kiáltott. A nőt pedig csak addig akarta a földön tartani, amíg egy járókelő elhagyja a helyszínt. A volt szakaszvezető hat év börtönt kapott szexuális erőszak bűntette miatt elsőfokon.

A katonai ügyész  súlyosabb, fegyház fokozatban végrehajtandó felemelt tartamú szabadságvesztésért illetve hosszabb időtartamú mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett. Az elkövető és védője enyhítésért fellebbezett. Úgy tudjuk, hogy a volt katona már jelezte a bíróság felé, hogy az egészségének a megóvása érdekében, megfelel neki a fegyház.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta az ügyészi fellebbezést, és súlyosabb büntetés kiszabását, valamint a védelmi fellebbezések elutasítását kérte.